Kihevertük saját magunkat, majd behúztuk a meccset

2018-11-26 14:41:15

Ismét nyert a DEAC férfi röpicsapata az NB1-es küzdelemsorozatban. A szombati találkozón a mieink rosszul kezelték, hogy esélyesebbek a vendégeknél, s erre rá is ment az első szett. Aztán felébredt a debreceni "CsipkeJózsika", s ahogy Fodor Antal edző fogalmazott, sikerült kilépnünk ebből a rossz ritmusból. Onnantól kezdve pedig már nem volt kérdés, hogy nyer a DEAC. Igaz, voltak még nehéz időszakaink, de az egyenlítés, majd a fordítás is sikerült.

Férfi röplabda NB1, alapszakasz
2018. nov. 24. Debrecen, DESOK

DEAC - Szolnoki RK 3-1 (-23, 16, 17, 19)
STAT ITT

FODOR ANTAL:
- Jól kezdtünk, de elhittük, hogy zsebben is a siker, és ellaposodtunk a játékban. A szolnokiak ezt kihasználták, és végül ha szorosan is, de hozták az első szettet. A srácokkal megbeszéltük, hogy mi a hiba, és szerencsére kijöttünk ebből a rossz ritmusból. A második szettől pörgősebben játszottunk, és bár akadtak még izgalmak, de teljesítettük amit kellett. Az eredményt tekintve elégedettek lehetünk, de játékban most nem voltunk elég stabilak szerintem. Ugyanakkor dicséret is illeti a csapatot, mert fontos győzelmet aratott. Ha még azt is hozzá veszem, hogy a múltkor megbetegedő Bagics és Tóth után most Hubicska lett az áldozata a betegséghullámnak (igaz, játszottak mind), illetve Budai egy hétközi juniormeccsen megsérült, s úgy vállalta, akkor azért nem olyan rossz ez.

Fodor Antal kitért a közeljövőre is. A legközelebbi, kecskeméti (dec. 2. 18.00) derbi nagyon nehéz lesz, de főleg az azt követő (dec. 9. 14.30) DEAC - Sümeg találkozó lesz döntő a bajnokság szempontjából - mint mondta. Gyakorlatilag ott dőlhet el, hogy ők vagy mi kerülünk be a csoport 1-3-jába, egyúttal a két csoportot nézve a legjobb 6-ba. Márpedig ez a célunk!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó (archív): Kaposvár, röplabda oldala


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-11-26 14:41:15

további cikkek a témában