Pénteken nyerni kell, vasárnap pedig meglátjuk

Frissítés: 2018-11-16 10:35:38

Pénteken a Dunaferr otthonában játszanak a srácok (18.30), majd vasárnap itthon fogadják a Kaposvárt a röplabda NB1-ben (16.00 óra, DESOK, egyetemi sportcsarnok). Újvárosban nagyon fontos lenne győzni, vasárnap pedig egy top gárdát láthat Debrecenben a szurkoló, ha kijön buzdítani a mieinket.



A vezetőedző és az egyik alapember is hasonlóan vélekedett a hétvégéről: vagyis van fontossági sorrend a két találkozó között, ugyanakkor természetesen semmilyen adódó alkalmat igyekeznek nem elszalasztani a srácok, ha egy nagy skalpot is begyűjthetnek esetleg. Ám először is nyerni kell ma Dunaújvárosban!

FODOR ANTAL edző:
- Van különbség a két hétvégi meccsünk között. A Dunaferr elleni ugyanis a bajnoki szereplésünket konkrétan befolyásolhatja, a Kaposvár ellen ugyanakkor a reális cél a szoros mérkőzés vívása - ha ennél extrább végeredményt tudnánk felmutatni, az hatalmas bravúr lenne a részünkről. Ha netán nyernénk a somogyiak ellen, kijelenthető, hogy tuti bejutunk a csoportunkban a 3-ba az alapszakasz végén - már, ha a Szolnok ellen nem botlunk később. A realitás azonban az, hogy mi is és a riválisaink is vélhetően kikapnak tőlük. Viszont a mostani mérkőzések alapján kijelenthető, hogy a Sümeg lesz a legnagyobb vetálytársuink, aki legyűrte a Dunaferrt legutóbb idegenben is, vagyis nekünk is ezt kell tennünk pénteken, hogy tartsuk a lépést velük. Az jó dolog, hogy a Sümeget már egyszer megvertük, így összességében lépéselőnyben vagyunk velük szemben, de ezt a lépéselőnyt el is lehet veszíteni, ha nem figyelünk.

REMETE LÁSZLÓ:
- A mostani hétvégén a fontosabb egyértelműen a dunaújvárosi meccs lesz, ott mindent bele kell adni, a Kaposvár ellen pedig a jó játék a cél, nincs kötelező elvárás az eredményre nézve. A Sümeg a múlt héten legyőzte Dunaújvárost 3:0-ra, és mivel ők lesznek a rivális csapat a végső 6-közé jutáskor, ezért nem szabad engedni a pontelőnyből. A csapathangulat nem változott, aktívan és teljes erőbedobással edzünk, hogy jobbak legyünk.

Egy kis magyarázat: az idei férfi NB1 két hatos csoportra oszlik (A és B egyenrangú), s az alapszakasz végén a két csoport 1-3 helyezettjei képezik majd a továbbiakban a felsőházat (legjobb 6). Ide szeretne bejutni a DEAC, mert bár sokat erősödve tavalyhoz képest sem dédelget dobogós álmokat (bár soha ne mondd, hogy soha...), ez a felsőházi tagság azt jelentené, hogy a kiesés rémével nem kell foglalkoznia a továbbiakban. 

Pénteken mindent bele, srácok Dunaújvárosban! Vasárnap pedig várjuk szurkolóinkat a DESOK-ba (16.00), hiszen a Kaposvár ellen reményeink szerint egy hatalmas meccset produkálhatnak a Fodor-legények! (Ne feledjük, hogy ősz elején idegenben megszenvedett velünk a Kaposvár, olyannyira, hogy szettet loptunk tőlük akkor...)

Férfi röplabda NB1 csoporttabella (katt rá).


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-11-16 08:17:33

további cikkek a témában