Debrecenben még veretlenek a női röpisek

Frissítés: 2018-10-15 09:09:49

Ismét győztek lányaink a röplabda NB2-ben. Itthon még veretlenek vagyunk (2/2), ezúttal a szegediek kapituláltak a DESOK-ban. Igaz, nehezen indult a meccs, szettet is csentek a vendégek, de nagyot küzdve fordítottak a mieink. Egy hét múlva városi derbi következik!

Női röplabda NB2, keleti csoport, 3. forduló
2018. okt. 14. Debrecen, DESOK

DEAC - Szegedi RSE 3-1 (-21, 25, 16, 19)
STAT ITT

KÉPGALÉRIA ITT

KUSZKÓ ZSOLT
:
- Először is szeretnék gratulálni a lányoknak a győzelemhez. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást! Azt gondolom, nagyon sokat segítettek, mert nem voltunk azon a hőfokon, amin lenni kellene. A harmadik szettel voltam elégedett teljesen, ahol megvolt minden olyan elem ami kell a győzelemhez. Dolgoznunk kell tovább, azt gondolom szépen fejlődünk és nagyon sok van még a lányokban. Hajrá DEAC!

Nagyítás a képekre kattintva.



SZABÓ CSENGE csapatkapitány:
- Kicsit szétszórtak voltunk, jobban kellett volna koncentrálni. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Sikerült ugyan a győzelem, örülünk neki nagyon, de lehetett volna egyszerűbb is ez a mai játék. Kicsit rásegitettünk a szegediek pontjaira, nem volt olyan összhangban ma a csapat, de összehoztuk a végére. A következő meccsre ezen túl kell lendülni és újult erővel játszani

A szegediekről tudni kell, hogy az éllovas Békéscsabát legyőzték egy hete, vagyis önbizalommal telve érkezhettek Debrecenbe.

Ám az első szettben még kicsit alukáló DEAC-ot nem tudták végül megregulázni, hiszen amikor a mieink lábra kaptak, onnantól, írhatnánk, hogy nem volt mese.



Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a második szett kulcsfontosságú volt, abban ugyanis csak hosszabbításban tudtunk nyerni. Ha az is elúszott volna, 0-2-nél már nehéz helyzetben lettek volna lányaink. Így viszont egalizáltak, a harmadik játékban pedig az edzőnk által is említett remek produkcióval a vezetést is megszerezték. A negyedik szett hozott még persze izgalmakat, ám sínre került a csapat és fontos győzelmet aratott.

A kezdő fordulóban a Miskolcot, most, a harmadikban a Szegedet múlták fölül Szabó Csengéék. Közte besikerült egy talán verhető Kispest elleni baki idegenben, ám így is nagyot lépett előre a DEAC az előző idényhez képest. S még reményeink szerint nincs vége a javulásnak!

Legközelebb debreceni rangadón játszanak a lányok. Október 21-én 15 órától a Beregszászi gimiben a DSZC-Eötvös DSE fogadja a mieinket, Debrecenben.Ők eddig 2/2-vel, a DEAC 3/2-vel áll a bajnokságban, egymás nyakában van a két gárda a tabella 2. és 3. helyén.

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-10-15 08:58:10

további cikkek a témában