Ez most a másik arcunk volt

2019-02-24 17:08:17

A női röpisek az egy hete bemutatott játékukhoz képest most szombaton ellentétes meccset játszottak Kecskeméten. Pedig a Röpkét is verték már meg a lányok ebben a bajnokságban, ám ezúttal a rossz első játszma megadta az alaphangot, és ezúttal sima vereséggel térhettek haza a mieink.

Női röplabda NB2, keleti csoport
2019. feb. 23. Kecskemét

Röpke SE - DEAC 3-0 (8, 18, 10)
STAT ITT

KUSZKÓ ZSOLT:
- Nagy várakozással voltam a mai meccs elött, hogy vajon tudjuk-e ott folytatni, ahol a Kispest ellen abbahagytuk. Hamar jött a hidegzuhany azonban, hiszen 8 pontot csináltunk az első szettben. Sajnos a csapat majdnem minden tagja valahol félúton, Szolnokon maradt. Tanácstalan vagyok, bár ezek is mi vagyunk, de ennyire a két végleten játszani... Ám ahogy szoktam mondani, mindenre képesek a lányok. Hát erre is.

Az összecsapásnak jó előjelekkel vágott neki csapatunk, hiszen egy kiváló meccsel hangoltak rá, ám a Kispest elleni remek játék nyomokban volt felfedezhető ezúttal. 

Érdekes, mert az NB2 keleti csoportjában a 3-iktól a 8-ik helyig gyakorlatilag bárki bárkit bárhol elkaphat, ezt bizonyítja, hogy a DEAC is, hol szoros vereséget szenvedett a Kispesttől, majd aztán itthon legyűrtük őket, hol pont ez ellen a Röpke ellen (amely egyébként dobogós helyen áll) győztek a mieink, hogy most meg beleszaladjanak ellenük egy sima vereségbe. 

Sajnos ez nem a mi napunk volt, az első szett talán kicsit el is vette a csajok kedvét, hiszen 10 pont alatt maradni nem túl lélekemelő dolog. A másodikban már partiban voltunk, de az is elment, míg a harmadik játék újfent elég egyoldalú volt. 

Március 9-én 16.00 órától, Szegeden visszaülhetnek a lányok a hullámvasút felfelé tartó szakaszára!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2019-02-24 17:08:17

további cikkek a témában