KATEGÓRIÁK
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a magyar utánpótlás-válogatott tagjaival meccselnek az Extraliga hétvégi játéknapján, a találkozó vasárnap 16.30-kor kezdődik Rácalmáson. Ezúttal a DEAC számít az összecsapás esélyesének, de Fodor Antal szerint nem szabad leírni a juniorokat.
A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Miskolc ellen vívták utolsó hazai mérkőzésüket az alapszakaszban. A DESOK-ba kilátogató drukkerek fordulatos összecsapást láthattak, amelynek a végén a vendégek örülhettek, hiszen 3:2-re diadalmaskodtak.
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Kaposvár otthonában vendégeskedtek szombaton. A találkozó esélyesének a házigazda számított, és ezúttal nem is borult a papírforma, a Somogy megyeiek 3:0-s győzelmet arattak. Együttesünk jelenleg a negyedik helyen áll a táblázaton.
A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Miskolc elleni mérkőzéssel zárják a hetet, a két csapat bajnokija vasárnap 14 órakor kezdődik a DESOK-ban. Kuszkó Zsolt együttese az előző fordulóban fájó vereséget szenvedett a Hercules SE otthonában. Mayer Flóra elmondta, sikerült már túltenniük magukat a budapesti fiaskón.
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a FINO Kaposvár otthonában okozhatnak újabb meglepetést, a találkozó szombaton 17 órakor kezdődik. Fodor Antal tanítványai eddig minden várakozást felülmúló teljesítményt nyújtanak az Extraligában, az előző körben a MAFC csapatát fektették két vállra drámai küzdelemben. Nagy Attila elmondta, a somogyi megyeszékhelyen is igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a találkozóból.
A Debreceni Egyetem női röplabdázói jól kezdték a Hercules elleni mérkőzést, de az első szett után nagy változás jött, aminek köszönhetően a fővárosi riválisunk fordított, és 3:1-re diadalmaskodott. Kuszkó Zsolt alakulata vasárnap a Miskolcot fogadja a DESOK-ban.
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a MAFC csapatát fogadták vasárnap este a DESOK-ban. A két csapat sokáig emlékezetes mérkőzést vívott egymással, szerencsére a végjátékban a DEAC játékosai maradtak higgadtabbak, így Fodor Antal legénysége a Kecskemét legyőzése után újabb komoly diadallal örvendeztette meg a szurkolókat.
A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Hercules SE otthonában vendégeskednek, a találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik. Jó emlékeink vannak az ellenlábasról, mivel novemberben hazai környezetben 3:0-ra győztük le Kovács István tanítványait. Gosztola Réka a hiányzóink ellenére is bizakodva várja a hétvégi összecsapást.
Férfi röplabdacsapatunk hazai környezetben folytatja a szereplését az Extraligában, a MAFC érkezik hozzánk, a találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik. Érdekesség, hogy a fővárosi csapatot erősíti korábbi játékosunk, Bakóczy András. Mészáros Zoltán úgy kalkulál, hogy nüanszokon múlhat a győzelem sorsa a hétvégi ütközeten.