A DEAC a Szolnok elleni 5-1-es pofont követően a fiatalokra építő DVTK II. ellen próbálja kiköszörülni a csorbát. Sáfár László együttese közvetlen riválisát látja vendégül vasárnap 14.30-tól, hiszen a debreceniek a 12. helyen állnak a táblázaton, míg a miskolciak a 13. pozíciót birtokolják, a két gárda között csupán két egység a különbség.
A Diósgyőr legutóbb július elején vizitált a cívisvárosban, ekkor a DEAC Balogh Krisztián, Sidibe és Nagy Dávid góljainak köszönhetően 3-0-ra diadalmaskodott.
„Hazai környezetben nem is lehet más célunk, mint a három pont begyűjtése. Úgy vélem, ha az összpontosítással nem lesz gondunk, két vállra fektetjük a Diósgyőrt. Tisztában vagyok vele, hogy ellenfelünk keretét fiatalok alkotják, vagyis a rutin mellettünk szól, de a miskolci játékosokat hajtja a bizonyítási vágy, hiszen jó teljesítménnyel akár az első csapatba is beverekedhetik magukat. Hogy mit várok a diósgyőriektől? Valószínűleg hasonló stílust képviselnek, mint az NB I-es együttes, tehát sok futásra és rövid passzokra épül a taktikájuk. Rendkívül szoros a bajnokság, két-három győzelemmel nagyot lehet előrelépni, de egy gyengébb széria miatt komoly bajba is kerülhet egy csapat. Nekünk jelenleg csak kilenc pontunk van, de bízom benne, hogy a hétvégi találkozó után már tizenkét egység áll a nevünk mellett" - nyilatkozta Nagy Róbert, aki kitért a szolnoki bajnokira is. Ezzel kapcsolatban elmondta, mentális problémák vezettek a vereséghez, de nincs idejük keseregni.
A megye I-ben érdekelt DEAC II. Hajdúböszörményben próbál pontokat szerezni szombaton 14 órától, míg a DASE a Monostorpályit fogadja, a két gárda vasárnap 14 órától feszül egymásnak.