A Debreceni Egyetem futballistái a Gyöngyös elleni mérkőzéssel zárták a hetet. Együttesünk 3-2-es vereséget szenvedett, így megszakadt a négy meccsből álló veretlenségi szériánk. A DEAC góljait Bárány Donát és Urbin Péter szerezte.
Az MTK elleni szerdai kupameccset követően labdarúgóink Gyöngyösön léptek pályára az NB III. Keleti csoportjának 13. fordulójában. Már a meccs elején hátrányba kerültünk, Csoszánszki a harmadik percben egy szöglet utáni kavarodást követően vette be Szabados kapuját. Bő 10 minutummal később Bárány Donát egalizált. Gólerős játékosunk ebben a szezonban először köszönt be idegenben. Az első félidő hátralévő részében a hazai drukkerek két találatnak is örülhettek. Először Csoszánszki duplázott, a 29 éves futballista a Tarnai által kiharcolt tizenegyest értékesítette. A 38. percben már 3-1-re vezetett a Heves megyei alakulat, Bartha egy kontratámadás végén ünnepelhetett. A második játékrészben igyekeztünk ledolgozni a hátrányunkat, de erőnkből csupán a szépítésre futotta. Urbin a ráadásban egy kapufáról kipattanó labdát jutatott a gyöngyösi kapuba.
A DEAC a veresége ellenére őrzi a második helyét a táblázaton, ám a listavezető Füzesgyarmat előnye ismét négy pontra nőtt a Sényő elleni győzelmének köszönhetően. Kondás Elemér együttese a következő játéknapon a Diósgyőr második csapatát fogadja a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban.
A megye I.-ben érdekelt egyleteinknek nem jött össze a bravúr a hétvégén. A DEAC II. a Hajdúszoboszlótól szenvedett 3-0-s vereséget, míg a DASE alakulatát a Monostorpályi győzte le 4-1-re.
NB III. Keleti csoport - 13. forduló
Gyöngyösi AK-DEAC 3-2 (3-1)
gólszerző: Csoszánszki (3., 33. - 11-esből), Bartha (38.), ill. Bárány (16.), Urbin (93.),
Megye I. - 13. forduló
Magyar Mélyépítő-HSE-DEAC II. 3-0 (1-0)
gólszerző: Sólyom (17.), Dobi (61.), Lénárt (65.)
Monostorpályi SE-DASE 4-1 (2-1)
gólszerző: Tóth A. (24., 40., 90.), Gellért (82.), ill. Sina Taghipour (20.)