Legyőztük a listavezetőt!

Frissítés: 2019-10-27 17:30:22

A Debreceni Egyetem labdarúgói újabb csodaszép győzelemmel örvendeztették meg a szurkolókat. Kondás Elemér csapata az éllovas Füzesgyarmatot múlta felül 3-0-ra. A gyarmatiaknak ezzel megszakadt a parádés sorozatuk, Csillag László tanítványai zsinórban kilenc diadal után maradtak alul ismét az NB III. Keleti csoportjában.

A DEAC futballistái rangadót játszottak vasárnap délután a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban, Sigér Ákosék az első helyen álló Füzesgyarmatot fogadták. Kondás Elemér bátor taktikát választott, hiszen Sidibe, Bárány és Urbin személyében három csatárt is a kezdőbe nevezett.

A meccs elején főleg a vendégek térfelén zajlott a játék, de nagyobb lehetőséget sokáig nem tudtunk kialakítani. A 27. percben Bárány Donát szemfüles passzal hozta helyzetbe Urbin Pétert, rutinos játékosunk labdaátvétele után Toca Bogdan-Florin nyúlt bele a játékszerbe, amely a gyarmati kapuban kötött ki. Az első félidő végén Constantinescu veszélyeztetett, a lövése az oldalhálóban kötött ki.

A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, a megsérülő Ramos helyére Sándor Tamás érkezett. Sándor góllal hálálta meg a bizalmat, egy jobbról érkező beadás után a tizenegyes pont környékéről vette be Fildan kapuját. A végeredményt a szintén menet közben beszálló Kertész Tamás állította be, 27 esztendős játékosunk kiszorított helyzetből leadott lökete a kapufát is érintve haladt túl a gólvonalon. A folytatásban még lehetősége nyílt Kertésznek a duplázásra, de bombaerős próbálkozása a lécen csattant. Ettől függetlenül a DEAC-szurkolók joggal lehetnek büszkék Kondás Elemér játékosaira, hiszen a bombaformában lévő füzesgyarmatiakat tudták lefékezni. 3-0-s sikerünknek hála őrizzük a második helyünket a táblázaton, a hátrányunk pedig egyetlen pontra csökkent az éllovassal szemben.

"Fontos győzelmet arattunk, hiszen vereség esetén az ellenfelünk nagyon ellépett volna tőlünk. A feladataikat remekül megoldották a fiúk, és azt sem szabad elfelejteni, hogy három gólt rúgtunk a listavezetőnek, ami szép teljesítmény. A helyzeteinket ezúttal jó százalékban értékesítettük. Az is lényeges volt, hogy mi szereztük meg a vezetést. A cserejátékosaink is sokat tettek hozzá ehhez az eredményhez" - nyilatkozta Kondás Elemér, aki hozzátette, hogy a háromcsatáros szisztémával igyekeztük meglepni a füzesgyarmatiakat.

"Az első gólnál kisebb szerencsém volt, hiszen jól vettem át a labdát, amit végül a védő sodort be a kapuba. Gőzerővel készültünk erre a találkozóra, tudtuk mekkora tétje van a rangadónak. A szakmai stáb alaposan kielemzezte a Füzesgyarmatot, és a taktika, amelyet kitaláltunk, nyerőnek bizonyult. Hétfőtől már az MTK elleni kupameccsre fókuszálunk. Igyekszünk meglepetést okozni" - fogadkozott Urbin Péter

Együttesünkre a jövő héten két mérkőzés is vár, szerdán az MTK-t fogadjuk a Magyar Kupában, míg vasárnap a Gyöngyöshöz látogatunk.

A megye I-ben a DEAC II. a Hajdúnánás ellen 1-1-es döntetlent játszott. A DASE pedig a Hosszúpályi otthonában tudott egy pontot szerezni, ez az összecsapás is 1-1-es végeredménnyel zárult.

NB III. Keleti csoport - 12. forduló
DEAC-Füzesgyarmati Sport Klub 3-0 (1-0)
gólszerző: Toca (28. - öngól), Sándor (52.), Kertész (74.)

Megye I. - 12. forduló
DEAC II.-Hajdúnánás Flexo-2000 FK 1-1 (0-0)
gólszerző: Ménes (53.), ill. Szabó (80.)

Hosszúpályi SE-DASE 1-1 (1-0)
gólszerző: Lakatos (30.), ill. Sina Taghipour (60.)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-10-27 17:24:00

további cikkek a témában
Responsive image
Bevennénk az "Egri Várat"

Biró Ádám * 2019-10-18 15:14:00

Responsive image
Túl az első edzőmérkőzésen

Biró Ádám * 2018-07-10 11:29:43

Responsive image
Utószülinapi ajándék lenne a három pont

Biró Ádám * 2019-08-30 14:36:00