A Nagyváradi Egyetem csapatát fogadtuk

Frissítés: 2019-10-25 12:32:18

A Debreceni Egyetem labdarúgói a héten barátságos mérkőzést játszottak a román negyedik ligában szereplő FC Universitatea Oradea együttesével. A Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban megrendezett összecsapást csapatunk 5-2-re nyertük meg.

Vasárnap komoly erőfelmérő vár a DEAC játékosaira, akik győzelemmel hangoltak a Füzesgyarmat elleni rangadóra. Együttesünk a héten a Nagyváradi Egyetem egyletét látta vendégül, nálunk a DEAC és a DASE játékosaiból összeállított vegyes csapat futott ki a pályára, a játékosok a taktikai instrukciókat Kondás Elemértől kapták. A kezdőrúgást Dr Jávor András, a Debreceni Egyetem Rektori Főtanácsadója és a DEAC Elnöke, valamint Alexandru Ilies, a Nagyváradi Egyetem Földrajz, turisztika és Sport Karának Dékánja és az FC Universitatea Oradea Elnöke közösen végezte el.

A meccsre kilátogató drukkerek nem unatkozhattak, hiszen hét gólt láthattak. A vezetést Urbin találatával szereztük meg, a vendégek Toma Andrei révén egyenlítettek. Patócs Richárd és Kertész Tamás is túljárt a nagyváradi hálóőr eszén, így már 3-1 állt az eredményjelzőn. Serban Antoniv kozmetikázott az álláson, de ezt követően csak hazai gólok következtek. Sina Taghipour is ünnepelhetett, majd Patócs állította be az 5-2-es végeredményt.

A győzelem mellett is nagyon hasznos edzőmeccset játszottunk, mivel az eddigi kevesebb szerepet kapó futballistáink is lehetőséget kaptak a bizonyításra.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-10-25 12:22:00

további cikkek a témában
Responsive image
Három ponttal gazdagodtunk Cigándon

Biró Ádám * 2019-05-12 21:51:00

Responsive image
A bajnok otthonába látogat a DEAC

Biró Ádám * 2018-05-11 13:53:53

Responsive image
Főtt tojás és sonka mellé DEAC-Szolnok

Biró Ádám * 2019-04-19 18:09:00