Nem volt esély a pontszerzésre

2019-03-31 20:14:00

Egyetemi együttesünknek nem sikerült javítania a gyöngyösi vereség után, Sáfár László csapata ezúttal a Füzesgyarmattal szemben maradt alul 5-0-ra. További problémát jelent, hogy Máté Pétert sérülés miatt kellett lecserélni, míg Nagy Zoltánt kiállította a játékvezető.

A DEAC játékosai a Füzesgyarmatot fogadták vasárnap délután a Dóczy József utcai stadionban. Csapatunkba visszatért három mérkőzésre szóló eltiltása után Kiss László. Az ütközet első komolyabb helyzete Székely Dávid előtt adódott, de Szabados István bravúrral védte a kísérletét. Az elrontott lehetőség nem szegte Székely kedvét, aki a 17. percben már bevette a kapunkat. A füzesgyarmati futballista abszolút nyerőembernek bizonyult, hiszen az első félidőben még kétszer köszönt be. A harmadik Székely-találat után több játékosunk is kezezést reklamált, de a játékvezető hajthatatlannak bizonyult. Az első játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy Máté Pétert sérülés miatt le kellett cserélni, csapatkapitányunkat Karikás Krisztián váltotta. A változtatás után Kiss mellé Nagy Zoltán húzódott be a védelem tengelyébe, míg Karikás a hátsó alakzat jobb oldalán szorgoskodott.

A második félidő elején Nagy Zoltán megkapta második sárgáját, így 10 főre fogyatkozott a DEAC. A kiállítás után sem lassítottak a vendégek, akik a 71. percben Raducu Sorin remek ollózásával már néggyel mentek. A kegyelemdöfés a 82. minutumban érkezett, ekkor a csereként beszálló Styecz Milán lövése után Székely térdéről vándorolt a labda Szabados kapujába.

A DEAC zsinórban második alkalommal maradt alul 5-0-ra az NB III Keleti csoportjában. Sáfár László legénysége legközelebb az Eger otthonában vendégeskedik.

„Nehéz egy ilyen meccs után bármit is mondani, nagyon csalódottak vagyunk, nem ezt terveztük. Stabil védekezésből, a labdaszerzések után szerettünk volna támadásokat vezetni. Máté Peti kidőlése sem segítette a dolgunkat. Nem a gyöngyösi meccs nyomta rá a bélyegét a teljesítményünkre, azon a találkozón már túltettük magunkat. Át kell beszélni a mai összecsapást, rendet kell tenni a fejekben. Egerben is hajtós meccs vár ránk, de ebben a bajnokságban egyetlen találkozó sem könnyű” – nyilatkozta Szabados István.

A megye I-ben a DEAC II. zsinórban harmadik győzelmét aratta, Katona László játékosai szombaton a Hajdúnánást győzték le 2-1-re.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-03-31 20:14:00

további cikkek a témában
Responsive image
Megosztoztunk a pontokon az ESMTK-val

Biró Ádám * 2019-10-12 18:11:00

Responsive image
A Sényőt is legyőzték a futballistáink

Biró Ádám * 2019-09-01 20:19:00