Pöszmet Tibor: „Mozgalmas időszak áll mögöttünk”

Frissítés: 2019-03-01 12:22:38

Szakosztályvezetőnk szerint a harmadosztályban érdekelt csapathoz felkerülő Bojti Ádám szép jövő előtt áll. Pöszmet Tibor elmondta, a Kovács Miklós vezette DASE új úton indult el, mivel a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak is lehetőséget ad a bizonyításra.

Nem csak labdarúgóink készültek gőzerővel a bajnokság tavaszi folytatására, a háttérben is komoly munka zajlott. Az elmúlt hetek eseményeit Pöszmet Tibor foglalta össze. Szakosztályvezetőnk először az NB III-ban szereplő egyetemi csapatunk téli felkészülésére tért ki.

„A szakosztályunkat tekintve mozgalmas időszak áll mögöttünk, ami a felkészülések mellett személyi változásokban és futsal bajnokikban is jelentkezett. Az NB III-as csapatunk keretét sikerült egyben tartanunk, ezt gondolom az egyik legjelentősebb erősítésnek. A gárdából sajnos több játékosunk is súlyos és felesleges sérülést szedett össze, bízunk benne, hogy minél hamarabb teljes értékű munkát végezhetnek. A felkészülést így nem tudta a teljes kerettel kezdeni a Sáfár László vezette szakmai stáb. Komoly eredménynek tartom, hogy Bojti Ádám felkerült az NB III-as együtteshez. Reményeim szerint a rutinos játékosoktól sokat tanul majd, és hamarosan a csapat meghatározó tagjává válik. Ehhez a képességei, a szakmai munka és a feltételek egyaránt adottak. Az alakulat hathetes alapozáson van túl, Safiék munkáját az időjárás és betegséghullám is nehezítette, de biztos vagyok abban, hogy megfelelő állapotban vághatunk neki a szezonnak! A fociszakosztályunk hatékonyabb munkájának érdekében Máté Peti téltől a mindennapokban is segít nekünk.” – nyilatkozta Pöszmet Tibor.

A megye I-es DASE-nél új szelek fújnak, hiszen az egyletet a tavasszal már Kovács Miklós irányítja. A fiatal mester külföldi egyetemistákra is támaszkodhat.

„A DASE-től távozó Dér István az edzői ranglétrán feljebb lépett, és a DLA-n fog dolgozni. Helyére a B-licenccel rendelkező Kovács Miklóst, a DEAC játékosát neveztük ki. Új útra léptünk, ugyanis a Debreceni Egyetemre több ezer külföldi hallgató jár, közülük a legtehetségesebb játékosok Mikivel vágtak neki a felkészülésnek. Ezáltal is szeretnénk őket az egyre aktívabb egyetemi és DEAC-os közegbe integrálni”- mutatott rá a szakosztályvezető.

Fiatal játékosaink sem unatkoztak az utóbbi hetekben. Szerencsére nem vallottak szégyent, remek teljesítményükkel öregbítették a DEAC hírnevét.

„Az utánpótlás megyei futsalbajnokságokban huszonhat együttesünk szerepel. Örömünkre szolgál, hogy minden korosztályban legalább egy csapatunk a legjobb négy között van. Az edzőknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hiszen a hétvégéjüket is feláldozzák a részvételért. Minden csapatunk az időjárási körülményekhez képest ideális viszonyok között készülhetett, ami a létesítménymenedzsment hatékony munkájának köszönhető. Végezetül szeretnék gratulálni a Magyar Kupában bronzérmet szerző kosarasoknak, és a bajnokságban negyeddöntőt játszó jégkorongosoknak!” – zárta a szavait Pöszmet Tibor.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-03-01 11:53:00

további cikkek a témában