Kilencpontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a Paks vendégeként az NBI/A 9. fordulójában. Berényi Sándor tanítványai szinte végig futottak az eredmény után, az első félidő védekezése, és a rossz dobóforma miatt ezúttal nem volt esélyük a győzelemre.
A héten edzőváltáson átesett Paks nem volt könnyű helyzetben a mérkőzés előtt, ugyanis sérülés miatt kénytelen volt nélkülözni válogatott irányítóját, Ruják Andrást. Trajkovski és Eilingsfeld közelijével indult a találkozó, de a hajdúságiak is hamar megkezdték a pontgyártást Daniel Amigo révén. Nem a védekezésről szóltak az első percek, ám Boriszov hat pontjának köszönhetően tudta tartani a lépést a DEAC (8-8). A folytatásban is potyogtak a kosarak, a montenegrói bedobó mellett- a megszokottól eltérően- ezúttal Amigo szállította a pontokat. A hetedik percben már a vezetést is sikerült átvennie Berényi Sándor együttesének, érezhetően nagyon felkészültek a paksiak védekezéséből. A hazaiak sokszor csak személyi hibák árán tudták megállítani a cívisvárosiakat, akik jó százalékkal értékesítették is büntetőiket. A negyedet azonban egy Evans tripla és egy Jevtovics közeli zárta, így egy pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (28-27).
Ott folytatták a második negyedet az együttesek, ahol az előzőt abbahagyták, Medve Máté hármasa után Berényi Sándor magához is hívta övéit (37-32). A negyed derekán Manigat hozta közelebb csapatát két triplával, de a nagy sebességgel kosárlabdázó hazaiak tartották minimális előnyüket. Érezhetően agresszívabbá vált a DEAC védekezésben, de helyenként egy-két buta személyi hiba is becsúszott, amit az ASE higgadtan értékesített is. Faust zsákolásával újra megléptek a vendéglátók, melyre a debreceni szakmai stáb újabb időkéréssel válaszolt (47-41). A félidőhöz közeledve kissé kapkodóvá vált a játék, melyből a Paks jött ki jobban, így tíz pontos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.
A három személyivel rendelkező Boriszov nélkül kezdte a második félidőt a DEAC, és ez meg is látszódott a támadásokon, hiába a rengeteg üres helyzet, nem sikerült értékesíteni azokat. A játékvezetők sem feledkeztek meg a Fekete Péntekről, „olcsón” osztogatták a faultokat, így Amigo is hamar a padra kényszerült. A területvédekezés azonban megfogta a hazaiakat, Ivosev triplájával pedig újra egyszámjegyűre olvadt a differencia (59-51). Egy 9-0-s rohanásnak köszönhetően már csak hat volt közte, de a játékrész végére újra elfogyott a lendület, és visszaállt a tíz pontos különbség.
Dugat középtávolijával indult az utolsó tíz perc, ám ezt követően megtalálták a debreceni zóna ellenszerét a hazaiak, Evans triplája után pedig eldőlni látszott a találkozó (73-57). A DEAC abban volt gyenge, amivel eddig hozták a győzelmeket, a lepattanók megszerzésével és a hárompontosokkal is meggyűlt a bajuk. Nem adták fel azonban a hajdúságiak, az egy percen belül hét pontot szerző Ivosev vezérletével visszajöttek a mérkőzésbe (79-71). A hátralévő három perc azonban már kevés volt a fordításhoz, az ASE okosan játszva az idővel végül 85-76-ra megnyerte a találkozót.
Atomerőmű SE – DEAC 85-76 (28-27, 24-15, 13-13, 20-21)
ASE: Kovács 4, EVANS 21/9, Faust 8, Eilingsfeld 10, TRAJKOVSKI 18/6 csere: JEVTOVICS 17, Medve 7/3, Horváth -.
DEAC: DUGAT 14/3, Manigat 8/6, BORISZOV 16/3, IVOSEV 17/6 Amigo 11 csere: Bognár -, Polyák 2, Velkey 2, Omenaka 6.
Berényi Sándor: A tranzíciós játékukat egy rövid időszaktól eltekintve sikerült megállítanunk, a gond elsősorban a lepattanózás volt, ami az sebezhetővé tette az emberfogásunkat és az egyébként jól működő területvédekezésünket is. Rengeteg üres helyzetet hagytunk ki és a büntetővonalról is pontatlanok voltunk, ez eredményezte ma a vereséget.