Az egyetemi csapat az első mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott a fehérorosz Tsmoki Minsk ellen a debreceni nemzetközi felkészülési tornán szombaton. A DEAC kerete az idény során először volt teljes, ehhez képest meglepően jó játékkal, minden negyedet megnyerve győztek a találkozón.
DEAC – Tsmoki Minsk 96 – 69
Vasárnap fordulatos mérkőzésen második győzelmét is megszerezte a DEAC, miután két ponttal legyőzte a román BC Timba Temesvárt. A másik mérkőzés is kedvezően alakult, így Berényi Sándor tanítványai két találkozó után megnyerték a felkészülési tornát. A mérkőzés elején beragadtak Molnár Andrásék, a románok kihasználták magassági fölényüket a palánk alatt, de végül a negyed két pontos hajdúsági vezetéssel zárult. A folytatásban mindkét csapat támadójátéka akadozott, a DEAC a fordulás után sem tudta saját játékát játszani, a szerzett labdák és lepattanók hiányában a gyors indítások is elmaradtak. Az utolsó három percet kilenc pontos vezetéssel kezdték meg a románok, de a DEAC nem adta fel. Az egyetemisták átvették a vezetést és megnyerték a találkozót.
DEAC – BC Timba Timisoara 81-79
Az egyetemi csapat ezzel megnyerte a nemzetközi felkészülési tornát.
Hétfőn, a rendezvény zárónapján a DEAC a Jászberény ellen lépett pályára. Az egyetemisták harmadik felkészülési mérkőzésükön is győztek, 88-81 -re verték a Jászberény csapatát.
DEAC – JP Auto JKSE 88-81 (22-25, 25-15, 20-26, 21-15)
DEAC: Jones 5/3, Lilov 10, Molnár 5, FARKAS 14/6 ARMWOOD 17 cserék: BOGNÁR 9, Kósa 6/6, Fazekas -, VELKEY 16/6, LAJSZ 6/3.
JKSE: DESHILEDS 25/3, Green 14/6, Kerpel-Fronius 3, Lucic 10/3, SEJFIC 23 cserék: Czirbus 3/3, Bazsó 3, Molnár -, Cseh -.
edzők: Berényi Sándor, Kovács Adrián, Kádár Tamás
Berényi Sándor: Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az eredményekből, de nagyon örülünk a győzelmeknek. Az nagyon pozitív, hogy szépen megtaláltuk egymást támadásban, sok gólpasszal szolgálták ki egymást a fiúk minden meccsen. Az látszik, hogy védekezésben van néhány dolog, amin sokat kell még dolgoznunk a hátralévő időszakban. A tornán összességében sokkal több pozitívumot láttam, mint negatívumot, ami biztató a jövőre nézve.
Nemzetközi Egyetemi Sportnap 2017
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Intézete és a DE Sportirodája Nemzetközi Egyetemi Sportnapot rendez szeptember 20-án, szerdán a DEAC Sporttelepen és DESOK csarnokban. A rendezvényre az aerobik, a kispályás foci, a B33 kosárlabda és a sakk mellett a BeStrong bajnokságra is lehet jelentkezni. Bővebb tájékoztatás: a facebook.com/unidebsport oldalon vagy Pöszmet Tibortól, DE Sportiroda vezetőjétől kaphatnak, a poszmet.tibor@gmail.com címen vagy a 30 494-12-77 telefonszámon.
DEAC/Sajtóiroda