Jászberényben bebiztosíthatja a bentmaradást a DEAC

2018-04-20 10:45:00

A legutóbbi három mérkőzését megnyerő DEAC szombaton Jászberénybe látogat az alsóházi rájátszás 3. fordulójában. Mivel a Sopron szerdán legyőzte a MAFC-ot, ezért a találkozó győztese az utolsó három forduló eredményétől függetlenül biztosan elkerüli a kiesésről döntő play-outot. Arra, hogy Berényi Sándor tanítványai az utolsó két hely valamelyikén végezzenek, már csak matematikai esély van, ehhez ugyanis az kell, hogy az utóbbi időben rendkívül magabiztosan kosárlabdázó hajdúságiak mind a négy mérkőzésüket elveszítsék, és a Sopron-MAFC párosból az egyik úgy nyerje meg a hátralévő három mérkőzését, hogy az egymás elleni eredmény is nekik kedvezzen. Ez utóbbi azért is ígérkezik nehéz feladatnak, mert a Sopront hazai pályán 18, míg a MAFC-ot idegenben 16 ponttal győzték le Molnár Andrásék.

A két gárda az alapszakaszban már találkozott egymással, mindkétszer hazai siker született, ősszel a DEAC nyert 73-62-re, míg januárban a jászságiak diadalmaskodtak 98-94 arányban. Az alapszakasz eredményeiből nem érdemes kiindulni, hiszen jócskán volt játékosmozgás mindkét oldalon, a jelenleg az izraeli másodosztályban brillírozó Keron DeShields például mindkét gárdában megfordult. A JKSE elsősorban öt légiósára építkezik, közülük is kiemelkedik két amerikai hátvédjük, Remon Nelson és Devante Wallace. A palánk alatt sem lesz egyszerű dolga Bognár Kristóféknak, az Ismet Sejfics-Uros Lucic párossal már az alapszakaszban is meggyűlt a bajuk.

Jó hír a debreceni csapat háza tájáról, hogy Farkas Attila rehabilitációja jól halad, már labdás edzéseken is részt vett a héten, ám szombaton nagy valószínűséggel még mindig nem léphet pályára.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-04-20 10:45:00

további cikkek a témában
Responsive image
Amerikai centert igazolt a DEAC

DEAC * 2017-10-17 17:22:52

Responsive image
Tornagyőztes a DEAC

DEAC * 2017-09-19 10:20:00