Ellentétes előjelekkel készülhetnek a találkozóra a felek, hiszen a DEAC hazai pályán tíz ponttal győzte le a PVSK-t, míg a Szolnok elszenvedte idei második vereségét Szombathelyen. A hajdúságiak 6-5-ös mérleggel jelenleg a 8. helyen tanyáznak, míg a piros-feketék a múlt heti fiaskónak köszönhetően visszaszorultak a második helyre. –Biztosan komolyan fogják venni, amit az is bizonyít, hogy egy nappal későbbre kérték a meccset a szerdai nemzetközi mérkőzésük miatt. A Falco elleni vereség után hazai környezetben biztos szeretnének majd bizonyítani szurkolóik előtt, nagyon nehéz találkozóra számítok. –mondta a szombati összecsapásról Berényi Sándor.
A magyar bajnokságban hazai pályán mindezidáig százszázalékosak, de Vas megyén kívül eddig idegenben sem találtak legyőzőre. A DEAC három győzelmet és két vereséget szerzett eddig vendégként, rajtuk kívül pozitív mérleggel otthonuktól távol csak a dobogós csapatok állnak. –Szolnokon egyetlen csapat sem léphet pályára esélyesként, ez ránk különösen igaz. Nagyon mély kerettel rendelkeznek, többféle szerkezetben is képesek minőségi játékra. A lehetőségekhez képest kielemezzük a játékukat, de több olyan játékosuk is van, aki extra egyéni teljesítményre képes. –folytatta a debreceni szakember.
A DEAC várhatóan ugyanazzal a 12 emberrel áll majd fel, mint legutóbb a Pécs ellen, a Szolnoknak viszont egy hiányzója biztosan lesz Luksa Andric személyében, hiszen a horvátot kiállították a legutóbbi fordulóban. –Annyival könnyebb a helyzetünk, hogy az eltiltás miatt egy klasszikus ötössel kevesebbjük van. Van annyi tapasztalt játékosuk, hogy ne jelentsen gondot nekik a kiesése, Tóth Ádám egyénileg is megoldhatja a pótlását, de csapatként sem jelenthet ez gondot a Szolnoknak. A mezőnyeik elképesztően jól bontják a védelmet, az egy-egy elleni védekezés ezúttal is kulcsfontosságú lesz. Bár nem mi vagyunk az esélyesek, mindent megteszünk majd, hogy meglepetést szerezzünk. –zárta szavait a vezetőedző.