DEAC-ZTE: Mindent vagy semmit!

Frissítés: 2019-12-27 06:15:32

Szombaton 18 órától a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 13. fordulójában. A találkozó óriási téttel bír, hiszen a győztes kvalifikálja magát a Főnix Csarnokban megrendezésre kerülő Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa Döntőre.

Az áprilisi nyolcas döntőn a versenykiírás szerint azok a csapatok vehetnek részt, akik az alapszakasz első körében kiírt összes mérkőzés után az első nyolc helyen állnak. A mezőny sűrűsége miatt fontos megjegyezni, hogy ha 13. forduló után pontazonosság áll fenn, akkor az egymás elleni eredmények számítanak. Jelen állás szerint Kovács Adrián együttese egy győzelemmel biztosan megváltja a jegyét a döntőre. Ha kikapnak a zalaiaktól, akkor egyetlenegy esetben juthatnak még nyolcba, ha a Pécs kikap Szombathelyen, az OSE Jászberényben győz, a Kaposvár pedig Körmenden nyer. Minden más forgatókönyv esetében a DEAC lemarad a kupáról. Tovább növeli a meccs tétjét, hogy a Zalaegerszeg csak akkor kvalifikálja magát, ha elhozza a két pontot az Oláh Gábor utcáról.

A ZTE jó formában érkezik Debrecenbe, hiszen legutóbbi három találkozójukat megnyerték, ráadásul a jászberényi siker előtt az Alba Fehérvárt és a Körmendet is két vállra fektették. A menetelésben szerepe van az Emmanuel Ubilla helyére érkező Justin Bibbinsnek is, aki eddig ugyan nem töltötte meg a statisztikai lapokat, de vele még veretlen Bence Tamás együttese. A pontokért elsősorban Johnson-Williams duó a felelős, de a palánk alatt várhatóan Agafonov és Szabó is okoznak majd kellemetlen perceket Bognár Kristóféknak.

A DEAC keretében továbbra sincs változás, a távozó Isaiah Armwood helyettesítését házon belül igyekszik megoldani a klub. Az amerikai erőcsatár hiányát egyelőre nem érzi meg a csapat, hiszen a JKSE magabiztos legyőzése után Körmenden ugyan hatpontos vereséget szenvedtek, de a tabella második helyén álló vasiak otthonában nyújtott produkció több, mint bíztató volt. De nem csak a felek jó formája miatt lehet látványos a szombati derbi, a kupaindulás miatt igazi ki-ki mérkőzésre számíthatnak a kilátogatók.

A 13. forduló párosítása:

DEAC - Zalakerámia ZTE KK

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PVSK-VEOLIA

Szolnoki Olajbányász – KTE-Duna Aszfalt

Egis Körmend – Kaposvári KK

Sopron KC – Alba Fehérvár

Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák

Jászberényi KSE – OSE Lions

Szolnoki Olajbányás – KTE-Duna Aszfalt

 

E. Ádám


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Nyitrai Daniella
közzétéve: 2019-12-27 06:10:00

további cikkek a témában
Responsive image
DEAC - Naturtex-SZTE-Szedeák

Nyitrai Daniella * 2017-09-29 09:59:21

Responsive image
Kaposvárra látogat a Berényi-csapat

Nyitrai Daniella * 2017-11-02 20:00:00

Responsive image
Pécsen már a felsőházért játszhat a DEAC

Nyitrai Daniella * 2019-03-29 09:12:00