Győzelemmel debütált Kovács Adrián!

Frissítés: 2019-09-30 10:33:18

Kiélezett mérkőzésen, kétpontos győzelemmel debütált élvonalbeli vezetőedzőként a DEAC kispadján Kovács Adrián. A cívisvárosiak a harmadik negyedben már tizenhárom ponttal is vezettek, melyből kettőt meg is tudtak őrizni a találkozó végéig.

Az újdonsült debreceni vezetőedző három új játékost is a kezdőcsapatba jelölt, irányító poszton a spanyol Lluis Costa kapta meg a karmesteri pálcát, centerben pedig a Tóth Ádám-Armwood kettős várta az ellenfeleket. Nem lépett viszont pályára a szintén frissen igazolt Somogyi Ádám, aki kisebb sérüléssel bajlódik.

Másfél perces gólcsend után Milos Boriszov szerezte meg a 2019-20-as idény első DEAC pontjait. Montenegrói légiósunk a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is magára vállalta az első számú pontszerző szerepét, a következő támadásból ismét ő volt eredményes. A túloldalon eközben Ponjavics vetette észre magát egy hárompontossal. A korai percekben érződött a hajdúságiak játékán a szezon eleji forma, két debreceni eladott labdát követően hárommal meglépett a Kaposvár. (6-9)

A játékrész közepén Jahenns Manigat bejelentkezett egy triplával, majd Tóth Ádám húzta a labdát a kaposvári gyűrűbe, ezzel rendezve a hazaiak sorait. A személyi hibákkal azonban rosszul gazdálkodtak Armwoodék, a somogyiak pedig jó százalékkal értékesítették büntetőiket. Az utolsó másodpercekben Ponjavics ismét betalált kintről, így a kék-fehérek előnyével ért véget a negyed. (17-19)

A második etapban úgy tűnt, magára talál Kovács Adrián legénysége, Manigat vezetésével egy 8-0-s futást produkáltak, és átvették a vezetést. (25-21) Nem tudott azonban nagyobb előnyt kiépíteni a Debreceni Egyetem gárdája, sőt, a félidő végére Dramicsanin-Ponjavics duó vezette vendégek ki is tudtak egyenlíteni. (39-39)

A fordulást követően óriási energiával lendült támadásba a DEAC, előbb Tóth Ádám csillogtatta meg tudását két kosárral és egy gólpasszal, majd Manigat és Boriszov is betaláltak, ami egy 11-0-s rohamot, és tízpontos hazai előnyt eredményezett. (52-42) A Kaposvár mestere, Fekete Ádám időt is kért, ám a megszakítás után sem változott a játék képe, a negyedet 25-15 arányban a debreceniek nyerték. (64-54)

A záró felvonásra erőre kaptak a vendégek, Hendlein és Davis játéka is feljavult, újra nyílt lett a mérkőzés. Mi több, három perccel a lefújás előtt Dramicsanin hármasával újfent a somogyiakhoz került az előny. (71-72) Ekkor Jahenns Manigat pillanatai következtek, aki először egy nagyon értékes kosarat szerzett, majd zseniális asszisztot osztott ki a belépő Tóth Ádámnak, kinek zsákolása után ismét a cívisvárosiak kezébe került a kezdeményezés. (76-72) Az idő szorította kék-fehéreket, akik faultkényszerbe kerültek, de a hajdúsági kezek nem remegtek meg a büntetővonalon, így végül szűkös, de annál fontosabb DEAC-siker született a szezonnyitón.

DEAC - Kaposvári KK 81-79 (17-19, 22-20, 25-16, 17-25)

DEAC: Costa 4, Manigat 22/12, Boriszov 17/3, Armwood 9Tóth Á. 16

Csere: Tóth B. -, Harrison 2, Polyák 4, Bognár 7/3.

Edző: Kovács Adrián

Kaposvár: Davis 16/3, Norfleet 4, Ponjavics 10/6,Dramicsanin 24/9, Hendlein 12/3

Csere: Lalics 10, Krnjajski 3/3, Baki.

Edző: Fekete Ádám

 Kovács Adrián: Hullámzó volt a játék képe, de szerencsére a legvégén a mi akaratunk érvényesült. Az első félidőben sok volt az eladott labdánk, és a nem voltunk elég agresszívak a lepattanózásban. A harmadik negyedben tudtunk valamelyest ritmust váltani, és szerencsére az itt megszerzett előny végül kitartott a végéig.

Fekete Ádám: Előzetesen lehetett rá számítani, hogy a bombaerős kerettel rendelkező Debrecen ellen nem lesz egyszerű dolgunk, és ez be is igazolódott. Gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen keményen játszottak, és 25-30 percen keresztül tudtuk is kontrollálni a játékot. A harmadik negyedbeli megingásunkat nagyon szépen kihasználta az ellenfél, ettől függetlenül visszajöttünk, de sajnos a végjátékban nem mi hoztuk a jó döntéseket.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-09-29 08:00:00

további cikkek a témában