Nem ért rájátszást a Kecskeméti győzelem

2019-05-16 07:00:00

Huszonhét pontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata Kecskeméten az NBI középszakaszának zárófordulójában. Hiába nyert azonban Berényi Sándor együttese, a Sopron is győzni tudott Zalaegerszegen, így ők jutottak a playoff-ba.

Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a találkozó, a hajdúságiaknak a rájátszás, a hazaiaknak a 6. hely, és ezáltal a kedvezőbb kiemelés volt a tét. A sérüléssel bajlódó Henry Dugat és Milos Boriszov sem tudta vállalni a játékot, helyüket Polyák László és Tóth Bence vették át a kezdőötösben. Kissé álmosan kezdődött a találkozó, mindkét fél igyekezett a festékből eredményes lenni, de a védelmek meglepően jól zártak az elején, így egyik gárda sem tudott ellépni. Polyák és Bognár vezérletével öt pontos fórra tett szert a DEAC, de a negyed zárása a hirös városiaknak sikerült jobban, és egy 6-0-s futással fordítottak.

A folytatásban újra magára talált a Debreceni Egyetem csapata, Amigo közelijével és Tóth Bence hárompontosával már ismét náluk volt az előny. Berényi Sándor nem volt szívbajos, Tóth mellé felküldte a pályára Kozák Mártont is, aki szinte azonnal egy kosárral hálálta meg a bizalmat (17-20). Hiába kért időt Forray Gábor, a hajdúságiak szemmel láthatóan nagyon élvezték a játékot, Amigo zsákolásával tartották minimális előnyüket. Három perccel a nagyszünet előtt Polyák szórt be egy hármast, így először alakult ki jelentős differencia a mérkőzésen (21-29). Hiába tett meg mindent a zárkózásért a KTE, a második tíz perc hajrájából már a cívisvárosiak jöttek ki jobban, sőt Bognár utolsó másodperces kosarával kétszámjegyűre nőtt az előnyük (24-35).

Rengeteg hibával kezdődött a második félidő, az első kosárra közel két és fél percet kellett várni, Bognár volt eredményes közelről. Manigat távolijával tovább nőtt a különbség (24-40), a hazaiak pedig nagyon nem találták a ritmust a nagyszerű debreceni védekezés ellen. A kanadai újabb távolijával már húszra nőtt a differencia (26-46), érezhetően jóval motiváltibbak voltak a Kecskemétnél. Nem állt le Berényi Sándor együttese, nagyszerű labdajáratások után tovább növelték a különbséget, mellyel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó.

A záró felvonásban okosan tartotta előnyét a DEAC, sőt a fiatalokkal a soraiban már harminc fölé is sikerült feltornázni előnyüket a hajdúságiaknak. A vége 82-55-ös DEAC győzelem lett, így gyakorlatilag a Sopron zalaegerszegi vendégjátékán múlott minden. A tartalékos és motiválatlan ZTE azonban az első félidőben már 17 pontos hátrányt szedett össze, és hiába harcoltak nagyot Szabó Zsolték a fordulás után, végül a Sopron kilenccel nyert, így ők jutottak a rájátszásba. A DEAC ezzel a 9. helyen zárta a bajnokságot.

KTE-Duna Aszfalt – DEAC 55-82 (14-13, 10-22, 13-24, 18-23)

KTE: Wittmann 7/3, Green 9/3, Dramicsanin 5, Djeraszimovics 6, Karahodzsics 9.

Csere: Mészáros M. 8/6, Dimics 6, Molnár M. 2, Molnár D., Lukács D. 3/3, Kucsera.

Edző: Forray Gábor

DEAC: Tóth B. 9/9, Polyák 16/9, Manigat 19/15, Ivosev 7, Amigo 13.

Csere: Bognár 12, Omenaka 2, Kósa 2, Kozák 2, Opre.

Edzők: Berényi Sándor, Kovács Adrián, Kádár Tamás

Berényi Sándor: Nagy energiával, és a szezon során talán a legfegyelmezettebben játszottunk. Nyilván a nagyarányú sikerben benne volt, hogy a KTE tompább volt a megszokottnál, de elégedett vagyok a látottakkal. A hiányzókat nagyon jól pótolták a több lehetőséget kapók, főleg Tóth Bence, aki fiatal kora ellenére nagyon érett játékot mutatott. Ilyen szoros bajnokság nagyon rég nem volt már, többször is 1-2 pont, vagy apró momentum döntött. A Magyar Kupa indulásért folytatott harcban ebből jól jöttünk ki, de sajnos az alapszakasz végén, és a rájátszás előtt nem volt szerencsénk. Sajnos be kell érnünk a kilencedik hellyel, ami picit csalódás, de így is nagyon büszke vagyok az egész csapatra.

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-05-16 07:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Visszatérni a győzelem útjára

DEAC * 2018-01-24 14:00:00

Responsive image
Csúnya vereség Pakson

DEAC * 2019-04-17 20:50:00

Responsive image
Visszavágtunk a Paksnak!

DEAC * 2020-02-03 07:24:42