Szombaton az utóbbi időben nagyszerű formába lendülő Kaposvári KK otthonába látogat a DEAC kosárlabdacsapata az alapszakasz 21. fordulójában. A 18 órától kezdődő találkozón nagyon kemény küzdelem várható, hiszen mindkét félnek nagy szüksége lenne a győzelemre.
Nem indult jól a szezon a somogyiak számára, hiszen sokáig csak a sereghajtó TF-Budapest gárdáját tudták megelőzni. A 2019-es esztendőben azonban nagyon magára talált Fekete Ádám együttese, legutóbbi öt mérkőzésükből pedig négyszer győztesen hagyták el a parkettát. A Sopron és a Paks legyőzése után legutóbb Zalaegerszegen is nyerni tudtak, így hazai pályán minden bizonnyal tovább építenék győzelmi sorozatukat. A Kaposvár jelenleg a 11. helyen áll a bajnokságban, de már csak egy győzelemre vannak a középháztól.
A DEAC sem panaszkodhat mostanában, hiszen történetük első Magyar Kupa döntőjében máris bronzérmet ünnepelhettek, míg múlthéten a címvédő, listavezető Szolnokot is sikerült két vállra fektetniük. Berényi Sándor együttese ezzel már a felsőházat jelentő ötödik helyre jött előre, ám az alapszakaszból hátralévő hat mérkőzésen várhatóan nagyot kell majd küzdeniük, hogy meg is tarthassák előkelő pozíciójukat.
Az őszi bajnokin 80-65 arányban a Debreceni Egyetem csapata diadalmaskodott, bár azóta a KKK játékoskerete átalakult, a távozók között van a többek között a tavaly még a Cívisvárosban pattogtató Ivan Lilov is. A három év után visszatérő Emmanuel Ubilla és a Szombathelyről érkező Aliaksandr Pustahvar leigazolása ellenben telitalálatnak bizonyult, mindketten gyorsan beépültek a csapatba, és ez az eredményeken is meglátszik.
A somogyiak Johnson és Ubilla személyében két kreatív és ponterős hátvéddel rendelkeznek, várhatóan nem lesz egyszerű dolga az utóbbi időben nagyon belelendülő Henry Dugat-Jahenns Manigat párosnak. Nagy kérdés, hogy a palánkok alatt mire mennek egymással a felek, hiszen Marco Spica és Hendlein Roland is képesek extra teljesítményre, ráadásul Pustahvar is rendre jól száll be a játékba. A nevek alapján a kiegészítő emberei is nagyon erősek a Kaposvárnak, ám Halász Ákos, Luka Markovics, Baki Gergely és Harazin Tamás teljesítménye egyelőre meglehetősen hullámzó. Előreláthatólag nagyon sok fog múlni a több poszton is bevethető Ivosev Tamáson, aki visszatér tavalyi sikerei helyszínére, illetve kérdés lesz, hogy Milos Boriszov képes lesz e megismételni a kaposváriak ellen ősszel nyújtott parádés teljesítményét.