Nagy rivális jön

Frissítés: 2018-09-21 12:01:15

A győztes, nyíregyházi rajt után végre hazai pályán is láthatjuk a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapatát. A srácok vasárnap 18 órakor fogadják a ContiTech FKSE-Algyő együttesét a DESOK-ban. Ezúttal is szükség lesz a debreceni kézilabda-szurkolók hathatós közreműködésére a lelátón.

A DEAC hétvégi ellenfele a nyitó fordulóban otthon betlizett, igaz az egyik favorit, a PLER ellen maradt alul. Az Algyő a tavalyi szezont a hatodik helyen, éppen Hornyákék előtt zárta. Debrecenben nem őriznek túl jó emlékeket a csongrádiakról, hiszen amellett, hogy az aktuális rivális kétszer is sikerrel vette a DEAC elleni bajnokit, éppen ők szakították meg tavasszal csapatunk hosszú hazai veretlenségi sorozatát. Az Algyő mindemellett jól erősített a nyáron, a bajnokság végére akár a dobogó közelbe is odaérhet.

Ami a DEAC sérültjeit illeti, úgy néz ki, hogy Mándi Csicsi rendbejött, és Mórucz Ádám is munkába állt, igaz ő még nincs tökéletes állapotban. Dobos Balut a jelenlegi állás szerint két lépésben műtik, a kitűnő beállóst súlyos térdsérülése után hosszabb időre kell nélkülöznie az együttesnek.

Szabó Csaba edző a meccs felvezetéseként kiemelte, hogy az Algyő igencsak átalakult tavalyhoz képest. - Fiatalítottak, hiszen a tavalyi Pick U20-ból érkeztek hozzájuk játékosok, és új edzőjük is van, aki szintén a szegediek utánpótlásában dolgozik. Egységes, fegyelmezett, gyors csapatnak tartom őket. Erősségük, hogy villámléptű szélsőik vannak, és jól működik a zárt hatosfaluk is. Bíró Ádi játékvezető-társa a kapusuk, aki vezére a csapatnak. Fontos lesz, hogy ne puffogtassunk el sok labdát előkészítetlenül, mert abból jól indulnak, és hasonlóan oda kell figyelni a visszarendeződésünkre is – mondta a DEAC edzője, aki szerint akkor lehet a legtöbb esélyük, ha felállt fal elleni játékra kényszerítik az Algyőt. Szabó Csaba hozzátette azt is, szeretnének ismét meglepetést okozni, és jól bemutatkozni hazai pályán is.

Férfi kézilabda NB I/B keleti csoport, 2. forduló

DEAC- ContiTech FKSE-Algyő

  1. 09. 23. (vasárnap) 18.00, DESOK

Szöveg: PKZs.

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-09-21 12:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Értékes pont idegenből

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2017-10-24 15:10:44

Responsive image
Még mindig kevés

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-03-25 15:20:00

Responsive image
Gyenge játék, fájó zakó

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-03-02 20:40:00