A hosszú, megerőltető alapozást és a tesztmeccseket követően pénteken végre tétmérkőzésen lépett pályára a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata a 2018/2019-es bajnokság keleti csoportjában. A fiúk kiváló rajtot vettek, miután 25-22-re legyőzték a Nyíregyházát a nyitókörben.
A szezon azonban hivatalosan már az elmúlt héten elkezdődött: a Magyar Kupa első fordulójában Kisvárdán vendégszerepelt és jutott tovább együttesünk egy inkább küzdelmes, mint jó összecsapáson 24-21 arányban, és készülhet a második körre.
Csapatunk magja a nyáron együtt maradt, egyébként nem sok változás történt: Darvay Zoli búcsút intett a DEAC-nak, és Svájcban folytatja pályafutását, új játékosunk nincsen. A junior csapatból a felnőttekkel készül az alapozás óta Szilágyi Gergő és Vécsei Vencel. A masszőri feladatokat pedig Darvay Miklós látja el Jóga András helyett augusztus óta.
Ideálisnak és optimálisnak nem volt mondható a Nyíregyházára való felkészülés hete, ugyanis négy játékosunk esett ki a napokban hosszabb-rövidebb időre. Közülük Dobos Balázs súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, Mórucz Ádám sem került be a meccskeretbe, Mándi Krisztián csak keveset tudott edzeni a héten, de a játékot pénteken vállalta. A fiatal Szilágyi Gergő pedig a szerdai edzésen dőlt ki. Nehéz feladat előtt állt tehát Szabó Csaba a taktika kialakításakor. A szomszédvár Nyíregyházán sem volt nagy játékosmozgás a nyáron. A néhány távozót főleg saját nevelésű fiatalokkal és helyi kötődésű játékosokkal pótolták, a rutinos, tapasztalt gerince ellenfelünknek megmaradt. A mérkőzés előtt inkább a hazaiak tűntek esélyesebbnek.
Körülbelül 150 néző előtt kezdte a találkozót a DEAC a Continental Arena-ban. A szezon első gólját hétméteresből szerezte Bíró Ádám, Kurbely az ellentámadásból rögtön egalizált. Hatos fallal kezdtük a meccset, ami néhány kisebb hibától eltekintve jól is működött, Mándi Norbi hátul fontos védésekkel támogatta együttesünket. A pazarul játszó Mucza Norbi góljával a 11. percben először vezettünk kettővel. Ez a különbség meg is maradt egészen a 18. percig, ezt követően 3 gólt szerzett zsinórban a Nyíregyháza és átvette a vezetést, a rutinos Nagy Csaba és Gubó Alex voltak főleg elemükben. Megnyitotta a hatos falat a DEAC, a nagyon jó napot kifogó Erdős Zoli lett a zavaró, aminek meg is lett az eredménye: most mi találtunk be egymás után a szabolcsi kapuba többször is, és állítottuk vissza a 2 gólos fórunkat. A félidő végén Kőrizs Pisti időntúli hétméterest hárított, így 12-11-es DEAC vezetéssel ért véget az első játékrész.
A második harminc elején Gubó egyenlített, azonban Erdős Zoli rögtön betalált, a 37. percre pedig kialakult a legnagyobb különbség, 15-12 volt ekkor ide. Ekkor kezdték talán tényleg elhinni a fiúk, hogy meglehet akár a 2 pont is. "Harapott" a DEAC védekezésben, a fiatal Borbély Endre is felnőtt a feladathoz a védelem tengelyében. A támadásban fellépő rövid zárlatokat, gól nélküli perceket sikerült a saját kapunk előtt ellensúlyozni, a 46. percre mégis egy gólra jött vissza a hazai alakulat. Itt nyitotta meg a hajrát a DEAC, a védelem elbizonytalanította a szabolcsi lövőket, támadásban pedig jó megoldások után szereztünk értékes találatokat. A vége örömjáték lett: Erdős Zoli háromszor vette be egymás után a "nyíregyi" kaput az 53 és 57. perc között, majd Fülöp Gabi talált be kétszer. Mucza Norbi megérdemelte az utolsó DEAC találatot: labdaszerzése után lerohanás-gólt lőtt. A vége meglepetés, 25-22-es debreceni győzelem.
Az előző szezon meccseihez hasonlóan szintén a csapatmunka, debreceni szív és a küzdeni tudás diadala volt ez a győzelem. Úgy néz ki, ezt a mentalitást sikerült átmenteni erre az idényre is. Pozitívum, hogy minden pályára lépő debreceni hozzá tudott tenni a sikerhez és a 22 kapott gól is megsüvegelendő. Támadásban mindenképpen javulni kell még, a hosszú gólcsendeket minimálisra kell(ene) redukálni a jövőben.
A fiúk a győzelmet a műtét előtt álló Dobos Balázsnak ajánlják és egyben üzenik: jobbulást és mielőbbi felépülést Balázs, várunk vissza mihamarabb a pályára!
Folytatás szeptember 23-án, vasárnap hazai pályán, amikor a tavalyi szezon hatodik helyezettje, a ContiTech FKSE-Algyő együttese látogat Debrecenbe (kezdés: 18:00). A csongrádiak szakították meg tavasszal csapatunk hosszú hazai veretlenségét, és a nyári erősítéseik láttán kijelenthető, hogy a bajnokság végére akár dobogó közelbe is érhetnek. Várjuk szurkolóinkat idei első hazai meccsünkre, a DESOK-ba, szükség lesz a biztatásra.
NYÍREGYHÁZA SN KFT - DEAC NK KFT 22-25 (11-12)
Vezette: Natkai Norbert, Szalai Zoltán
Kiállítások: 6 perc illetve 8 perc
Hétméteresek: 5/3 illetve 4/3
NYÍREGYHÁZA: Oláh (kapus) Nagy 4(2), Kurbely 3, Boda 1, GUBÓ 5, Varga 3, Horváth 1
CSERE: GADNAI (kapus) Bor, Szűcs 4(1), Hegyesi, Takács 1, Fórizs, Tamás, Tóth
Edző: Bécsi János
DEAC: MÁNDI N. (kapus) FÜLÖP 4, BÍRÓ 4(1), ERDŐS 8(2), Hornyák 1, MUCZA 7, MINEGÁSZ
CSERE: KŐRIZS (kapus) BORBÉLY, Mezei, Juhos, Mándi K., Leiter, Vécsei, Földi, Illés 1
Edző: Szabó Csaba
A mérkőzés alakulása: 2-4 (11.perc), 6-8 (16.perc), 9-8 (19.perc) 9-11 (21.perc) 11-12 (félidő)
12-15 (37.perc) 15-17 (42.perc) 19-20 (54.perc) 20-23 (58.perc) 22-25 (végeredmény)
Tabella és menetrend:
https://www.keziszovetseg.hu/v2h/013/002/p_002.asp?p_verseny_kod_al=141&p_verseny_kod_evad_al=6&p_kezilabda__evad_kod=6&p_fo_cim=NB%20I/B%20f%E9rfi%20feln%F5tt-Kelet
Írta: Hornyák Zoltán