Alaposan eltángálta ellenfelét a kézicsapat

2018-03-12 09:40:05

Egy perceig sem forgott veszélyben a DEAC sikere, megérdemelt, nagyarányú győzelmet arattak az NB I/B-s férfi kézilabdázók vasárnap délután. A srácok a Törökszentmiklósi Székács csapatát verték a DESOK-ban tizenegy góllal, 38-27-re. 

Nehéz, de kötelezően teljesítendő feladat előtt állt az elmúlt hétvégén a DEAC férfi kézilabda csapata az NB1/B 18. fordulójában, amikor a 12. helyezett Törökszentmiklósi Székács együttese érkezett Debrecenbe. A miklósiak eddigi tavaszi összecsapásaikon szoros vereségeket szenvedtek, de kellemetlen ellenfélnek számítanak, több rutinos játékost is soraikban tudhatnak és minden pontra szükségük volt a bennmaradás kiharcolásához. A DEAC eddig mindkét hazai bajnoki meccsét elbukta 2018-ban, így most mindenképpen javítaniuk kellett a Székács ellen. Egy esetleges győzelemmel stabilizálhatták helyüket a középmezőnyben és elkezdhették a kapaszkodást abból a kisebb gödörből, amibe az eddigi tavaszi fordulókban belekerültek.

Már a bemelegítésnél feltűnő volt, hogy a sérülések által sújtott Székács csupán 10 hadra fogható játékossal, 2 kapussal és 8 mezőnyjátékossal érkezett Debrecenbe, így a vendégeknek igen kevés variációs lehetőségük jutott a mérkőzésre.

Végre jó kezdésnek örülhetett a DESOK közönsége, hiszen villámrajtot vett csapatunk, és 5-0-ra vezetett 7 perc játék után. A hatos falunk jól segítette Mándi Norbit a kapuban, ebből gyors indításgólokat szereztünk főként Juhos Ricsi révén. Most felállt fal ellen sem állt meg a tudomány a támadójátékban, Dobos Balázs heteseket harcolt ki beállóból, könnyedén szereztük találatainkat, többször szép megoldásokat bemutatva. A vendégeken az időkérés sem segített, folyamatosan nőtt a különbség a csapatok között, az első negyedóra végén 12-3-as DEAC vezetést mutatott az eredményjelző. Szabó Csaba elkezdte forgatni játékosait, de így sem tudtak közelebb jönni a miklósiak. A 20. percben volt először 10 gól a differencia. Bíró Ádám biztos kézzel értékesítette a heteseket, 7 gólig jutott az első játékrészben. Így magabiztos, 20-9-es előny birtokában mehettek félidei pihenőre a DEAC játékosok.

A második harminc perc igazi gólesőt hozott. A védekezés mindkét oldalon "felpuhult", egymást követték a lerohanás gólok és gyors támadás befejezések. Igen sok DEAC hiba jellemezte a szünet utáni játékot, a miklósiak kapusa, Rizinger András több debreceni ziccert is védett, ezek következtében stabilizálódott a 10 gólos különbség. Illés Tomi nagyon megszórta magát, 5 gólt szerzett a második félidőben, míg a Székácsból Nagy István és a debreceni kötődésű Gyimesi Ádám teljesítménye emelhető ki, mindketten hétszer mattolták a DEAC kapusait. 36(!) találat esett a második játékrészben, de a hazai győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, megérdemelt, 38-27-es győzelmet arattunk.

A lényegi kérdések tulajdonképpen a mérkőzés 15. percében eldőltek, ekkor már 9 gólos előnyünk birtokában biztossá vált, hogy a sérülésektől tizedelt vendégcsapat ilyen kevés bevethető játékossal nem fog tudni visszakapaszkodni, és szorossá tenni az összecsapást. Pozitívum, hogy DEAC oldalon minden játékos lehetőséget kapott, és hozzá is tudott tenni a sikerhez, valamint voltak szép megoldások támadásban és védekezésben is. Azonban a második félidőben elkövetett sok pontatlanság és elhibázott lövés következtében "csupán" döntetlenre hoztuk a játékrészt, ez valamelyest árnyalja a mérkőzés pozitív összképét. Megérdemelt győzelmünkkel a tabella 7. helyén állunk 19 ponttal, ugyanannyit szerezve, mint a 6. Kecskemét és csupán egy egységgel lemaradva az 5. Algyőtől.

A találkozó után Szabó Csaba edző értékelt. - Nagyon jó hőfokon, motiváltan kezdtük a mérkőzést, ami az eredményben is meglátszott. A fiúk átérezték a meccs súlyát, és remek edzésmunkával, fegyelmezetten készültek a mérkőzésre. Ezt köszönöm nekik. Csak arra kellett figyelnem, hogy a motiváció ilyen eredmény mellett is megmaradjon. Ezen a találkozón mindenki tudott játszani, és ez külön öröm számomra – zárta gondolatait a tréner.

Március 14-én, szerdán Békésen lép pályára csapatunk a hosszú hétvége miatt előrehozott mérkőzésen. Köszönjük az eddigi biztatást, hajrá DEAC, hajrá debreceni férfi kézilabda!

További képek a galériában. 

DEAC - Törökszentmiklósi Székács 38:27 (20-9)

Vezette: Herbák Tamás, Fibec Zoltán

Kiállítások: 10 perc illetve 8 perc

Hétméteresek: 3/3 és 5/4

DEAC: MÁNDI N. (kapus) JUHOS 6, DOBOS 1, Hornyák 1, BÍRÓ 7(3), Mucza 4, Mezei 3

Csere: Dúró (kapus), Fülöp, Leiter, MÁNDI K. 3, Borbély, Darvay 4, ILLÉS 6, Erdős 2, Mórucz 1

Edző: Szabó Csaba

SZÉKÁCS: Nagy D. (kapus) Holló 1, NAGY I. 7, Csanádi 4, Bor 3, Takács 3, GYIMESI 7(4)

Csere: RIZINGER (kapus) Szöllősi 2, Molnár

Edző: Szloska Krisztián

Az eredmény alakulása: 5-0 (7.perc), 8-2 (10.perc), 11-3 (15.perc), 16-6 (25.perc) 20-9 (félidő), 25-13 (41.perc), 27-18 (47.perc), 32-21 (53.perc), 38-27 (végeredmény)

Írta: Hornyák Zoltán

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-03-12 09:40:05

további cikkek a témában
Responsive image
Ez nehezebb dió lesz

DEAC * 2018-03-14 12:22:00

Responsive image
Mélyponton

DEAC * 2019-04-08 14:30:00

Responsive image
Nagy bravúr kellene a kézisektől

DEAC * 2019-03-13 14:50:00