Nehéz utazás várt az elmúlt hétvégén a DEAC férfi kézilabda csapatára, együttesünk az eddig tíz szerzett ponttal 10. helyezett Balassagyarmathoz látogatott. Az őszi debreceni mérkőzésen egy szoros meccsen sikerült győznünk 24-22- re. Ellenfelünknél edzőváltás történt a téli szünetben, valamint több fiatal játékos is érkezett az NBI-es Vácból kettős játékengedéllyel. Ebből is látszik, hogy a balassagyarmatiak mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy elkerüljék a kiesést és bennmaradjanak az NB1/B-ben. Jó egyéni teljesítményekre és csapatmunkára volt tehát szükség egy debreceni pontszerzéshez Gyarmaton, ahol mindig nehéz a vendégcsapatoknak pályára lépni.
Hosszú kihagyás után visszakerült keretünkbe a műtétje után felépülő Mezei Lajos és Bíró Ádám is ismét rendelkezésre állt. Illés Tamás az NBII-es Kisvárdát erősítette az elmúlt hétvégén, kapusposzton most Veres Bence volt Mándi Norbi társa Dúró Tamás helyett, Sugár Bence pedig továbbra is térdműtétje után lábadozik, így ők nem utaztak el Balassagyarmatra.
Az összecsapás tétje rányomta a bélyegét a meccsre, az első hazai gólra 5 percet kellett várni, melyet még négy követett sorozatban, így 5-0- ra vezetett a Balassagyarmat a 13. percben. Szörnyen kezdte tehát a találkozót a DEAC: bár a nyitott védelmünk nem működött rosszul, de enerváltan és lassan támadtunk. Még így is sikerült helyzeteket kialakítanunk, azonban több ziccerünket is védte Istvanovszki. A 13. percben tört meg a jég, ekkor Bíró Ádám egy betörés után végre bevette a hazai kaput és néhány másodperc múlva lerohanásból is eredményes volt. Szabó Csaba a 18. percben kikérte első idejét, kicsit sikerült is ezzel rendet tenni a fejekben, Mucza Norbi góljával 8-5- re zárkóztunk a 21. percre. A felzárkózást sajnos nem sikerült folytatni, a Balassagyarmat ismét csinált egy 5-0- át. Mivel a félidő hátralévő néhány percében csak 3 gólt sikerült összehoznunk, így tetemes 15-8- as előnyt szerzett az első félidőben a hazai együttes. Az első 30. perc alapján abszolút nem volt benne a DEAC-ban a feltámadás, sokan azt gondolhatták, hogy a gyarmati dominancia a második játékrészben is folytatódni fog.
Nem így lett, ugyanis a 31.perctől elkezdett kézilabdázni csapatunk. Bíró Ádám belőtt egy hetest rögtön a félidő kezdetén, Mezei Lajos pedig kétszer is gólra váltotta szélső helyzeteit. Védekezésünk felkeményedett, Mándi Norbi is egyre több labdát fogott, ami kicsit elbizonytalanította a hazai támadókat. Gyors lerohanás után többször is eredményesek voltunk, folyamatosan csökkent a gyarmati előny, 18-16- ot mutatott az eredményjelző a 43. percben. Bár volt esélyünk közelebb is kerülni, a balassagyarmati Székely és Czene mindig fontos lélektani pillanatokban talált be. Két gól választotta el az együtteseket 6 perccel a vége előtt, azonban a végig jól játszó Székely és Albert Tóth átlövései eldöntötték a mérkőzést, 25-22-re behúzta az összecsapást a nógrádi alakulat.
Bár az első félidőben tetemes hátrányt hoztunk össze, még így is volt sanszunk pontot vagy pontokat szerezni. A DEAC tartását jól mutatja, hogy sikerült felállni a padlóról és nem adtuk fel a meccset 7 gólos hátránynál sem, azonban kiemelkedő egyéni teljesítmény ezen a napon nem volt az együttesben. Figyelmeztetés lehet a jövőre nézve, hogy az első félidőben, főleg támadásban mutatott "teljesítményt", a 13 perces gólcsendet nem szabad megismételni. Apró pozitívum: a második játékrészt 4 góllal megnyertük, így utólag el lehetne játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a második félidei "hosszú hajrát" nem 7 gólos hátrányból kell elkezdenünk... A vereséggel a tabella 7. helyére csúsztunk 17 ponttal, azonban rendkívül szoros a középmezőny, hiszen az 5. Algyőt és a 8. Ózdot csupán 2 pont választja el egymástól.
Folytatás március 10-én, szombaton (kezdés: 18:00, DESOK) a tabella utolsó előtti helyén álló Törökszentmiklósi Székács ellen. A miklósiak az eddigi tavaszi fordulókban szoros vereségeket szenvedtek, biztosan pontért vagy pontokért utaznak majd Debrecenbe. A mérkőzés igen nagy téttel bír mindkét együttes életében: a DEAC egy esetleges magabiztos, jó játékkal aratott győzelemmel elkezdhet kikászálódni abból a minimális gödörből, amibe tavasszal belekerült és visszanyerheti magabiztosságát a hátralévő tavaszi fordulókra. Míg a Székácsnak minden pontra szüksége van a bennmaradás kiharcolásához. Várunk minél több szurkolót és érdeklődőt a DESOK-ba szombaton, most tényleg szükségünk van a biztatásra! Hajrá DEAC, hajrá debreceni férfi kézilabda!
Balassagyarmati Kábel SE - DEAC 25:22 (15-8)
Vezette: Natkai Norbert, Szalay Zoltán
Kiállítások: 4 perc illetve 10 perc
Hétméteresek: 3/2 és 4/3
Balassagyarmat:
ISTVANOVSZKI (kapus) Nagy, Török 3, Piroska 1, SZÉKELY 6(1),
CZENE 5, György 1
Csere: Varga (kapus), Dóczy, Kajdy, Albert Tóth 1, CSUKA 4(1), Tokai 2, Gigler 2, Tihanyi
Edző: Gúnya Péter
DEAC:
Mándi N. (kapus) Juhos 3, Mórucz, Erdős 2(1), Hornyák, Mucza 3, Minegász
Csere: Veres (kapus), Fülöp 1, DOBOS 2, Leiter, BÍRÓ 6(2), Mándi K., Borbély, Mezei 4,
Darvay 1
Edző: Szabó Csaba
Az eredmény alakulása: 5-0 (13.perc), 8-4 (20.perc), 13-5 (25.perc), 15-8 (félidő), 15-11
(35.perc), 18-16 (43.perc), 21-19 (52.perc), 24-20 (58.perc), 25-22 (végeredmény)
Írta: Hornyák Zoltán