A második félidőre felébredtek

Frissítés: 2019-09-24 15:02:29

Ötgólos, 24-19-es sikert aratott a Debreceni Egyetem férfi kézilabdacsapata idei első hazai bajnokiján. A szombati találkozón a Szolnoki KCSE együttesét múlták felül Bíró Imre tanítványai a DESOK csarnokban. A DEAC két forduló után a harmadik helyen áll az NB II. Észak-keleti csoportjának tabelláján.

A DESOK-ba kilátogató nagyjából 200 nézőből arra következtethettünk szombat este, hogy a debreceniek továbbra is a férfi kézilabda illetve az egyetemi kézicsapat mellett állnak, a fiúkkal lesznek, támogatják őket ebben az évben is, amikor az NB I/B-s visszajutásért harcol az együttes.

Az első játékrészben két fej-fej mellett haladó csapatot láthattak a drukkerek, egészen a félidő derekáig, amikor egy kisebb DEAC megingást kihasználva a Szolnok két góllal meglépett (6-8). Ezt a különbséget még kiegyenlítette a debreceni legénység (11-11), ám a sípszó előtti utolsó két találat megint csak a fekete-fehérek hálójában landolt, a szünetre így 11-13-as szolnoki vezetéssel vonultak a csapatok. Hazai oldalon legfőképpen a nyáron igazolt átlövő, Pethő Ákos, valamint Illés Tamás és Sugár Bence volt elemében az első harminc percben, mindhárman három-három találatot jegyeztek.

A fordulást követően főleg a feljavuló, nyitottabb védekezésnek is köszönhetően hamar egalizáltak Bíró Imre tanítványai. Akárcsak az első félidőben, a szünet után is Pethő kezdte meg a gólgyártást. Innentől aztán végig a házigazda DEAC dominált. Az igazi fordulópont a második játékrész harmadánál jött: az egyetemista csapat István Péter vezérletével, egy 4-0-s sorozattal (19-15) lépett meg, erre pedig érdemben már nem tudtak reagálni a sötétkék mezes Takácsék. Bíró Imre „fiai” a kiváló védekezésnek köszönhetően mindössze hat (!) gólt „engedélyeztek” a Szolnoknak a második harminc percben, ez pedig döntőnek bizonyult. A vége 24-19-es DEAC siker lett.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Pethő Ákos volt hét találattal. A fekete-fehérek pedig összességében megérdemelten tartották itthon a két bajnoki pontot, s léptek fel az NB II. Észak-keleti csoportjának dobogójára.

Bíró Imre vezetőedző szerint az első félidőben nem volt pontos a DEAC védekezése, ám később javítottak. - Készültünk arra, hogy sok átlövés érkezik majd a kapunkra, ami végül be is következett, ezek hárításában nem voltunk elég hatékonyak, voltak kisebb egyéni hibák. A védekezésbeli hiányosságok pedig támadásban is pontatlanságot szültek. Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy egy kicsit fel is forgattam a csapatot. Második játékrészben más felállásban küldtem ki a csapatot, más játékosok kaptak lehetőséget, és ezzel együtt 5-1-es védekezésre váltottunk. Ez már hatékonyabbnak bizonyult, jó egyéni teljesítményekkel párosult. A támadással összességében nagyjából elégedetett voltam – összegzett a tréner.

Férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport – 2. forduló
DEAC – Szolnoki KCSE 24-19 (11-13)
A DEAC gólszerzői: Pethő Ákos (7), Illés Tamás (6), István Péter (4), Sugár Bence (3), Hornyák Bence, Mucza Norbert, Péter Gábor, Vécsei Vencel (1-1)

A DEAC kéziseinek következő meccse szeptember 28-án, szombaton 16 órakor kezdődik. A fiúk akkor az egy-egy győzelemmel és vereséggel a 10. helyen állomásozó Kisvárda otthonában teszik tiszteletüket.

szöveg: PKZs., fotók: Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2019-09-24 15:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Hajszálon múlt a pontszerzés

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-03-15 01:05:00

Responsive image
Izgatottan várja a megyei rangadót a DEAC csapat

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2017-10-06 09:20:00

Responsive image
Fájó vereség

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-11-19 08:00:00