DEAC szempontból jól kezdődött a találkozó, a 10. percben 7-5-re, a félidő közepén 10-7-re vezetett együttesünk. Támadásban a megszokottól könnyebben szereztük találatainkat, azonban a védelmünk a megszokott nyitott formációban nem tudott összeállni, potyogtak tehát a gólok mindkét oldalon. A sok kiállítással és hétméteressel "fűszerezett" mérkőzésen a 27. minutumban még mindig a DEAC volt 3 egységnyi fórban, de egy érthetetlen debreceni rövidzárlat következtében 3 perc alatt 4 gólt szerzett a Mizse, így 18-17-es hazai előnynél ért véget a "flúgos futamra" hasonlító első félidő.
A második játékrész az első szöges ellentétét hozta. Nehezen találtuk a nyitott védelem ellenszerét, viszont a zártabb hatos falunkkal szemben a mizseiek sem szerezték olyan könnyen góljaikat, mint az első 30. percben. Fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen a 42. minutumig, itt azonban megtorpant a DEAC, így a 47. percben 3 gólos előnybe kerültek a hazaiak. A fiúk azonban nem adták fel most sem: Bíró Ádám magabiztosan értékesítette a heteseket és átlövésekből is betalált, Dobos Balázs fontos pillanatokban szerzett gólokat beállóból és büntetőket is kiharcolt, hatos falas védekezésünk is működött.
Az utolsó 3 percbe érkezve a vezetést is átvehettük volna, azonban Bíró Ádám hetese a felső lécről kifelé pattant. A Lajosmizse azonban betalált az ellentámadásból, 1 perccel a vége előtt támadhattunk az "X-ért". A lehetőséget nem sikerült kihasználnunk, egy belemenés miatt visszakerült a meccs lezárásának esélye a hazaiakhoz. A Mizse szintén elkövetett egy támadó szabálytalanságot, így 10 másodperccel a vége előtt Mezei Lajosnak lett helyzete a bal szélén, amit könyörtelenül ki is használt, így 28-28-as döntetlennel ért véget a mérkőzés.
Bár nem jó játékkal, de ismét hatalmasat küzdve, értékes döntetlent játszott csapatunk Lajosmizsén és 7 lejátszott meccs után ideiglenesen a tabella 4. helyére jött fel 7 megszerzett egységgel. Szükségünk is volt minél több pontra októberben, hiszen novemberben főként a tabella első felébe tartozó, dobogóra vágyó együttesekkel mérkőzik a DEAC, melyek ellen a pontszerzés igazai bravúrnak számítana. Sorrendben: Békés (itthon), Mezőkövesd (idegenben) és Nyíregyháza (itthon).
A következő fordulóban tehát, november 4-én a listavezető Békés-Drén KC látogat a DESOK csarnokba. (Kezdés: 18:00) A békésiek eddig mind a 6 mérkőzésükön győztesen hagyták el a pályát és a bajnokság első számú favoritjaként érkeznek Debrecenbe is.
Abban azonban mindenki biztos lehet, hogy csapatunk nem feltett kézzel lép majd pályára és mindent megtesz annak érdekében, hogy megszorítsa vagy akár pontot is szerezzen a jobb erőkből álló és esélyesebb ellenféltől! Várjuk szurkolóinkat, drukkoljunk minél többen fiúknak, hajrá DEAC!
Mizse KC - DEAC 27:27 (18:17)
Vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor
Kiállítások: 12 perc illetve 12 perc
Hétméteresek: 7/6 illetve 8/7
Mizse KC: Lengyel (kapus) - Drabant 1, Tamás 1, Hollós 10, Bán 4, Benke 2, Ács 3
Csere: Poboda, Istvánovszki (kapusok), Szajbert, Almási, Gábos, Szórád, Takács 2, Scheuring 4, Gazsik
DEAC: Mándi N. (kapus) - Juhos 1, BÍRÓ 11, Erdős 2, Hornyák 1, Mucza 5, Mezei 2
Csere: Veres (kapus), DOBOS 4, Mándi K. 1, Fülöp, Borbély, Pál, Minegász, Leiter, Mórucz
Írta: Hornyák Zoltán