A végére elfogytunk

Frissítés: 2019-03-11 14:43:29

Pontszerzésben reménykedve várták a Debreceni Egyetem kézilabdázói a Békés elleni, szombat esti mérkőzést. A DEAC ennek megfelelően a meccs jó részében dominálni tudott, ám az utolsó negyedórában felőrölte az egyetemistákat a dobogós vendéglátó csapat, ezzel pedig visszavágott az őszi vereségért.  

Az NB I/B-s találkozó eleje elég bíztatóan indult Békésen. Mucza Norbert és Bíró Ádám felváltva találtak be a Békési kapuba, hozzájuk csatlakozott Minegász Csaba, így az első félidő elsőfelében 5-4-re vezettek a fiúk. Mindkét csapat keményen védekezett, ez pedig a félidei eredményben is megmutatkozott. A szünetben 9-9-es döntetlen állt a kijelzőn.

A második játékrészben többnyire a DEAC uralta a mérkőzést. Mándi Krisztián kaput ketté forgácsoló bombával érkezett meg a mérkőzésbe, a jó védekezést pedig Kőrizs Pisti biztosította be a kapuból. A 40. percben már hat gólra nőtt a DEAC előnye (12:18). A 46. percben Hornyák Zoltánnak kigyűltek a kétpercei, ezért a továbbiakban már csak a lelátóról nézhette az egyre élesedő ütközetet. A csapat küzdeni tudását jól példázta, hogy a fiúknak kettős emberhátrányban is sikerült gólt szerezniük Minegász révén. Az utolsó 12 percben kiegészült a DEAC, de sajnos a mégse úgy sikerült a hajrá, ahogyan azt Szabó Csaba legénysége szerette volna. Több technikai és védekezésbeli hibát vétettek, mint a meccs 48. percéig összesen, sajnos eddig tartott a szufla, elfogytak. Az utolsó 8 percben a hat békési gólra már nem tudtak válaszolni a debreceni egyetemisták, és bár az utolsó másodpercekben még meginduló Bíró Ádámot felborították a békési védők, csak időntúli szabaddobást ítéltek a játékvezetők. A vége egy gólos hazai siker lett.

Férfi kézilabda NB I/B. keleti csoport – 15. forduló

Békés-Drén KC – DEAC 23:22 (9:9)

DEAC: Kőrizs István (kapus), Minegász Csaba 3, Mucza Norbert 4, Mórucz Ádám 1, BÍRÓ ÁDÁM 7, Fülöp Gábor 1, Hornyák Zoltán 2,

Csere: Illés Tamás, Hornyák Bence, MÁNDI KRISZTIÁN 4, Mándi Norbert (kapus), Juhos Richárd, LEiter Imre, Borbély Endre, Földi István, Mezei Lajos

Edző: Szabó Csaba

Hétméteresek: 5/5, illetve 4/3

Kiállítás: 3, illetve 6

Kizárás: 0, illetve 1

MÁ/PKZs.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2019-03-11 14:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Kiszenvedett győzelem

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2017-10-16 09:55:59

Responsive image
Visszavágni az Algyőnek

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-02-09 09:51:00

Responsive image
Hajszálon múlt a pontszerzés

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-03-15 01:05:00