Nem sok nyitott kérdés maradt

2019-01-21 13:15:00

Két találkozót rendeznek január 21-én, az ERSTE Liga alapszakaszának utolsó játéknapján; a Brassó a Csíkszeredával, a mieink a Gyergyói HK csapatával találkoznak.

A lényeges kérdések már korábban eldőltek; a Szereda marad a második, mi nem tudunk elkerülni az 5. pozícióból és az ellenfelünk sem érhet már oda az alsóház vezető helyére. A jelenleg holtversenyben lévő Brassó az egyetlen, amelyik jó esetben pontszámmal kerülhet a 3. helyre. Joggal merülhet fel a kérdés, van-e bármilyen tétje az utolsó két meccsnek?! A válaszunk az, hogy igen. Egyrészt nem mellékes, hogy az érintett együttesek milyen sikerrel zárják az alapszakaszt, kapnak-e egy indító lökést, ami segíthet elkezdeni a nehéz menetelést a középszakaszban. Nem mellékes, hogy a zárás időszakát miként élik meg a játékosok, milyen élményeket visznek magukkal a bajnokság következő szakaszába, mint ahogy az sem, hogyan reagálnak ezekre az ellenfelek. Közhelyes a mondás, mely’ szerint minden jó, ha jó a vége, de attól még igaz is lehet. És az egyetemisták esetében hazai meccsről van szó, ne feledkezzünk meg tehát a közönségről sem, akik nyilván az átlagosnál is nagyobb örömmel fogadnák a hazai csapattól a jó játékot és a győzelmet. Ráadásul a gyergyóikkal szemben a január 13-ai találkozónk óta bőven van törleszteni valónk.



A kilátások talán a mieink számára kedvezőbbek, hiszen a vendégek az utolsó két összecsapásukról vereséggel távoztak, előbb az FTC, utána a Vasas ellenében. A debreceni legénység sem indította jól a vasárnapi, dunaújvárosi meccsét, de aztán olyan huszáros hajrát produkáltak, ami megtörte az Acélbikák ellenállását. Ha a mieink hasonló felfogásban és hasonlóan eredményesen hokiznak, akkor a végeredmény sem lehet kétséges. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hétfői összecsapás egy másik találkozó lesz, de bizakodunk abban, hogy az egyetemisták állandósítani tudják a jó formájukat. A gyergyói együttesből hiányozni fog az eltiltott Ezhov és Bobcek, ami persze nem jelenti azt, hogy a többiekre ne kellene az utolsó percig odafigyelni. Ám a Acélbikák elleni győzelem és a zsinórban megszerzett 6 gól óta különösen bízunk a mieinkben.

DEAC vs Gyergyói HK
2019.01.21. (hétfő) 18:00
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-01-21 13:15:00

további cikkek a témában