Újabb hatpontos meccs következik

2018-11-13 13:55:00

November 5-én rendezték a nemzetközi szünet előtti utolsó találkozót az ERSTE Ligában, a pihenő utáni első november 14-én kerül sorra. A résztvevők közül az UTE pályán volt november 5-én, és érdekes módon az új etap is a lilák meccsével kezdődik.

Mivel legutóbb egygólos meccsen győztek Dunában, három ponttal feljebb lopóztak a táblázaton és e hét szerdán folytathatják a felzárkózást a DEAC ellenében.  A mieink jelenleg 40 ponttal a tabella negyedik helyén állnak, az UTE 33 egységgel az ötödik, ám egy meccsel kevesebbet játszott, ráadásul nem rossz a mérlege a top csapatokkal szemben. Helytálltak a listavezető FTC és a második Csíkszereda ellen, a Brassó stílusát azonban nem szeretik, mindössze egy pontra futotta a barcasági együttessel szemben. Az egyetemisták ellen eddig 50 százalékos teljesítményt produkáltak, ám Duschek Dávid érkezésével az amúgy is jó erőkből álló lila-fehér keret még tovább erősödött. A Debrecent is megjárt hálóőr Dunában egy shutout révén már letette a névjegyét, egykori klubja ellen pedig nyilván még jobban csipkedi majd magát.

E téren persze a mi esélyeink sem rosszak, hiszen a DEAC kapuját a „ligaelső”, Hetényi Zoltán védi. A debreceni srácok jó formában és hangulatban vonultak rövid és aktív pihenőre, két mérkőzést nyertek, a szünetet megelőző hét játékosa pedig a négy gólt és egy gólpasszt jegyző Kovács Bronson lett. Ahogyan már említettük, az lila-fehér együttes is két győzelem után korcsolyázik ki a jégre. Az újpestiek kiváló játékos-anyaggal rendelkeznek, ráadásul kellemetlen stílusú hokit játszanak, és a keménykedéstől sem riadnak vissza. Küzdelmes mérkőzésre számíthatunk, ahol a kevesebbet hibázó csapatnak lesznek nagyobb esélyei. A mieink pontokért utaznak Újpestre, ami profi sportolók esetében természetes, de várhatóan igen nehéz dolguk lesz. A tét nem kicsi; a Brassó szerdán nem játszik, így akár a dobogós helyünket is visszaszerezhetjük, nem beszélve az újpestiekkel szemben kivívott előnyünk megőrzéséről. Bízunk abban, hogy David Musial taktikája fegyelmezett és jó játékkal párosulva ezúttal is eredményt hoz majd.

Jiri Behal, a DEAC cseh hátvédje elmondta, a szünet jól jött a csapatnak, ám már az UTE elleni meccsre fókuszálnak. - Az Újpest ellen eddig két nagyon nehéz mérkőzést játszottuk, nagyon kemény párharcokkal. Ugye egy győzelem és egy vereség eddig a mérlegünk. Próbálunk felkészülni azokra a játékelemekre, amiket ők játszottak eddig, és igyekszünk minél keményebben belemenni a következő közös összecsapásunkba – nyilatkozta a DEAC Jégkorongcsapat facebook oldalának a védő.

  1. 11. 14. (szerda) 18:00 – EL 110

UTE - DEAC

Újpesti Jégcsarnok

 

MK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Pénzes-Kemecsei Zsuzsa
közzétéve: 2018-11-13 13:55:00

további cikkek a témában
Responsive image
Nagy csatában húztuk be az első meccset!

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-11-16 11:00:00

Responsive image
Az Extraligából igazolt támadót a DEAC

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2019-05-09 09:00:00

Responsive image
Elindult a www.deacjegkorong.hu

Pénzes-Kemecsei Zsuzsa * 2018-07-11 13:56:00