Hoztuk az első gyergyói meccset

2019-03-03 12:00:00

A két erdélyi találkozó előtt döntetlenre állt a GYHK és a DEAC csapatainak negyeddöntős párharca. Nyilvánvaló volt, hogy a gyergyóiak a saját közönségük előtt mindent megtesznek majd azért, hogy előnybe kerüljenek, ugyanakkor az is, hogy az egyetemistákat sem a gólya hozta. Egyértelműnek tűnt, hogy a hazaiak minél előbb dűlőre akarják vinni a mérkőzés dolgát, mielőtt teljes fordulatszámra pörögne fel a debreceniek gépezete.

A hazai forgatókönyvnek megfelelően az elején erősen nyomott az erdélyi alakulat, 05.17-nél szélen vitték fel a korongot, a kipattanóra Steenérkezett és megszerezte csapatának a vezetést. 11.55-nél Nagy Csabát állították ki, az előnyben akadtak kecsegtető lehetőségeink, de a hazai kapus állta a sarat. 17.11-től Behal és Pestunov tartott 2-2 perces kényszerszünetet, majd az utolsó percben egyenlítettek a mieink; Hetényi Péter tüzelt a kék vonalról, a lövésbe Turcotteközelről beleszúrt, Goryachevskikh pedig nem tudott reagálni.

A 2. játékrészt remekül indították az egyetemisták, 21.06-nál Izacky szerzett meg egy pattogó korongot a támadó harmadban és a gyergyói hálóba vágta. 22.27-nél elcserélte magát a debreceni gárda, de az emberhátrányban jól védekeztünk. 23.56-nál Hetényi Péter a palánkon lőtte ki a korongot, Goryachevskikh kikorcsolyázott, de vesztére, mert Turcotteközbeszúrt és máris 1-3 állt az eredményjelzőn. A DEAC emberhátrányos gólja után magasabb fokozatra kapcsolt a hazai csapat, megpróbálták kihasználni, hogy Antal Arnoldot a 29. percben leküldték gáncsolásért, de nem tudtak betalálni. 37.28-nál Bobcek kapott 2 perces kisbüntetést, enyhült a Gyergyó nyomása. A szünet előtt Góga kötözködött Hári Norberttel, mindketten a büntetőpadon kezdték a 3. harmadot.

A 3. periódusban ha lehet, még nagyobb erőket mozgósított az erdélyi együttes. 41.45-nél Orbán szabálytalanul támadta Izacky-t, a játékvezetők büntetőlövést ítéltek. A rávezetést Markov végezte el, de az ütőjében maradt a gól. Alig több, mint egy perccel később korongot veszítettünk a sarokban és Steen közeli lövéssel egy gólra hozta fel a gyergyói csapatot. 48.39-nél Izacy-t állították ki, 3 perccel utóbb Molnár Dávidra is ráfújták a 2 percet, David Musial pedig időt kért, hogy rendezze az egyetemisták sorait. 51.42-nél Németh Attila indult meg, Sára akasztotta, ezzel elszállt a hazai előny. Az 54. percben Nagy Csabát küldték ki, ami szintúgy nem jött rosszul a vendégeknek. A hazaiak hevesen ostromolták a debreceni kaput, de a DEAC kontrái is veszélyesek voltak. 58.53-nál Mikael Tisell időt kért, néhány másodperccel később Goryachevskikh is elhagyta a ketrecét. A mieink többször is megpróbáltak üres kapus gólt szerezni, de a korongok elcsúsztak az ellenfél kapuja mellett. Rendkívüli izgalmakat hozott a meccs véghajrája; 30 másodperccel a lefújás előtt egy gyergyói lövés már gólba tartott, Kovács Bronson a kapu torkából húzta ki a pakkot…

A kreatívabban hokizó, jól kontrázó debreceni együttes megérdemelten győzött. Egyenlő létszám mellett és emberhátrányban is nagyszerűen működött a védekezés, a gólvágó csatárok szállították a találatokat. Hetényi Zoli 95.45 %-os hatékonysággal védett, ismételten bizonyítva, hogy ő a Liga legjobb hálóőre. A Musial–legénység rendkívül izgalmas mérkőzésen szerezte vissza a pályaelőnyt, de a küzdelemnek még koránt sincs vége, a párviadal vasárnap este újabb idegenbeli összecsapással folytatódik.

Gyergyói HK vs DEAC 2-3 (1-1, 0-2, 1-0) 2-1
Gólszerzők: Steen(2), illetve Turcotte(2) és Izacky

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-03-03 12:00:00

további cikkek a témában