Magyar Kupa: Haladás... Szombathelyre

Frissítés: 2018-12-11 13:42:29

A férfi futsal Magyar Kupa final fourjába jutásért hajt 8 csapat. A sorsolást megtartották, s kiderült, hogy a DEAC a Haladással vív párharcot a 4-be kerülésért. Az NB1-es tabella 4. helyén álló, 10 meccséből csak egyszer veszítő Hali kemény feladat lesz a kupában, de Elek Gergő edző több ok miatt is bizakodó. 

Az első mérkőzést Debrecenben, 2019. január 16-án rendezzük, majd február 6-án idegenben lesz a visszavágó.


1. A Magyar Kupa sorsolása mintha pont megfelelő párokat hozott volna a negyeddöntőben. A Veszprém, a Berettyó, a Dunaferr és a Haladás is papíron gyengébb ellenfelet kapott, így - ha a papírforma igazolódik - összejöhet egy olyan final four, amelyet vélhetően többen is "illendőnek" tartanak. A DEAC célja, gondolom az, hogy belerondítsunk ebbe a remek koreográfiába majd, igaz?

ELEK GERGŐ:
- Természetesen. Mivel 2 meccsen dől el a továbbjutás, ezért jönnie kell hozzánk a Haladásnak. A hosszú út és a számukra nem megszokott talaj is segíthet nekünk, vissza ugyanez! Amikor mi náluk voltunk bebizonyítottuk, hogy tudunk velük ott is ki-ki meccset játszani, ez jó alap lehet!

2. Az előbb céloztam az előzetes esélyekre, de ha te másként látod, röviden mondd el, miért juthat tovább a DEAC a Haladás ellen majd? (S esetleg miben bízhat a Szigetszentmiklós, a Nyírgyulaj és a Rubeola.)

ELEK GERGŐ:
- A Mezei ellen mutatott 35 percnyi játék ad okot a bizakodásra, illetve mint mondtam, az, hogy idegenben is pontszerzési esélyeink voltak ellenük. Más párosításról csak annyit mondhatok, hogy ha lehet még nagyobb meglepetés lenne a továbbjutásuk, mint a miénk...

A sorsolás tehát elég érdekesen alakult, hogy, hogy nem, minden nagycsapat elvileg kellemes ellenfelet kapott...

Gyerünk, srácok, tegyetek róla, hogy ne legyen finom falat a DEAC a válogatottakkal és légiósokkal érkező Haladás számára!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó (az edzőről, archív): Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-12-11 13:40:07

további cikkek a témában