Izgalmas találkozót vívott a DEAC a hazai REAC-cal szerda este. Így egy lépésre került csapatunk attól, hogy tavalyhoz hasonlóan újra beverekedje magát a négyes döntőbe. Több játékosunk itthon maradt (PÉNTEKEN BERETTYÓÚJFALUBAN NB1-es MECCSÜNK LESZ), így a keretünk tele volt az utánpótlásunkból felhozott tehetséggel.
Férfi futsal Magyar Kupa 3. forduló
2018. nov. 21. Csömör
REAC-SISE - DEAC 1-3 (1-1)
STAT ITT
ELEK GERGŐ:
- Nem játszottunk jól a mérkőzésen... Több felnőtt játékos is tudása alatt teljesített. Az ifi játékostól pedig még ezen a szinten nem várjuk el a meccs megnyerését. Az ellenfél pedig "betolta a buszt a kapu elé". Az első félidőben nem játszottunk elég szélesen, ami a védekező csapat malmára hajtotta a vizet. Később kiderült, hogy végig kell hajtanunk a meccset... Aki rossz játékkal nyer, annak lehetnek vérmes reményei az idény végén...
Az előző évi 10-5-ös DEAC-sikerhez képest több dolog változott. Először is jóval szorosabb meccsen jutottunk tovább idén, ám ami ennél is fontosabb, Elek Gergő edző idén megtehette azt, hogy Dobi, Kasuba, Vékei, Kovács, Kondás és Pallai nélkül, egy rakás fiatallal a sorainkban vágott neki az idegenbeli, kései mérkőzésnek.
AZ NB2-es REAC természetesen nem könnyítette meg a dolgunkat, és igyekezett mindent megtenni a bravúrért. Ám, bár masszív védekezésével azt elérte, hogy egy igencsak gólszegény meccset hozott le a két csapat, a mieink örülhettek a végén.
Az első félidő végén gólt váltott a két együttes (0-1 ide, Rácz révén, majd Pásztor a lefújás előtti pillanatokban egyenlített: 1-1).
A második játékrészben Szentes-Bíró ismét nekünk szerzett vezetést, majd a legvégén Tóth bebiztosította a továbbjutásunkat. Egy meccs végi (az eredmény szempontjból már nem oszt, nem szoroz típusú) hazai kiállítás tarkította még a csatát.
A kupaforduló többi meccsén az esélyesek nyertek. Volt, aki magabiztosan: a Veszprém Csengeren, a Szigetszentmiklós Mádon, illetve volt, aki nehezebben: a Nyírgyulaj a Kincsem ellen, valamint pénteki bajnoki ellenfelünk, a kupában az első gólját csak a 28. percben megszerző Berettyóújfalu Kecskeméten (itt 4-0 lett a vége a vendégeknek). A Dunaferr pécsi, a Haladás TFSE elleni meccsét, valamint a Rubeola Airnergy elleni derbijét később rendezik.
Duma, fotó: Koppányi Szabolcs