Rácz Zsolt már a nagyok sarkára tapos

Frissítés: 2018-11-03 11:12:32

A DEAC futsal utánpótlásának egyik nagy ígérete a 19 éves fiatalember, aki nagypályás múlttal és DEAC-os futsalneveléssel a tarsolyában egyszerre az UP csapatban és a felnőtt NB1-ben is bizonyít. Vele beszélgettünk.

További pár kép IDE KATTINTVA!

  1. Gólzáporos meccsek tevékeny részese voltál a napokban. Az NB3-ban nagyon elkentétek a Flamingót, míg az NB1-ben végül is magabiztosan gyűrte le a csapat a Szigetszentmiklóst. Előző meccsen góllal és két gólpasszal segítetted a társakat, míg utóbbin is sikerült gólpasszt adnod. Hogyan élted meg ezt a két derbit?

RÁCZ ZSOLT:
- Igen, rendesen potyogtak a gólok a két meccsen. A hétfői NB3-as meccsen az első félidő kiegyenlített volt, és valami ilyesmi második játékrészre számítottunk. Szerencsére nagyon jól jöttünk ki a szünet után, 5-6 perc alatt rúgtunk 4-et, onnantól már nem volt nehéz meccs. A Szigetszentmiklós ellen gyorsan egyenlítettünk a kapott gól után, majd kézben tartottuk a meccset. Nagyon örülök, hogy sikerült gólpasszt adnom! Igazából támadásban még hiányérzetem van, rúghattunk volna többet is, védekezésben pedig lehetett volna kevesebb kapott gól, de összességében azért lehet ennek a győzelemnek örülni!

  1. Mesélj kicsit a két gárdáról! Milyen az NB3-as együttesünk és milyen az NB1-es?

RÁCZ ZSOLT:
- Mindkét csapatban jó játszani, egymást húzzuk a siker érdekében. Az NB3-as csapaton látszik még az összeszokatlanság, ami meccsről meccsre csökken. A felnőtteknél minden edzést komolyan csinálunk, mindenki oda teszi magát az edzéseken és meccseken. Szerintem jól kijövünk egymással, a pályán és azon kívül is jó a hangulat. Csak így tudunk előrelépni és sikeresek lenni, ha ezt az utat folytatjuk!

  1. Milyen a "nagyok" között játszani?

RÁCZ ZSOLT:
- Teljesen más az iram, mint az utánpótlásban. Szeretek itt játszani, sokat tanultam tőlük, amiért nagyon hálás vagyok. Az elejétől kezdve segítettek a társak.

  1. Tanulás, jövőkép...

RÁCZ ZSOLT:
- Májusban fogok érettségizni az Ady Endre Gimnáziumban, próbálom idén hatékonyan összeegyeztetni a futsalt a tanulással, ami többé-kevésbé sikerül. Fontos számomra, hogy a suliban is jó jegyeket szerezzek, főleg a továbbtanulás miatt. Vannak alternatívák a jövőmmel kapcsolatban, de egyelőre a jelennel foglalkozok, s ezek majd később válnak aktuálissá.

  1. Mikor, hol kezdtél el futsalozni és kinél? Mást sportoltál előtte vagy közben?

RÁCZ ZSOLT:
- Nagypályáztam körülbelül 6 éves korom óta. Egerben kezdtem focizni, és az ott töltött nagyjából 7 év után kerültem a Lokiba, ahol 5 évet játszottam. 2018 januárjában jöttem a DEAC-hoz futsalozni, és Zsuponyó Leventénél kezdtem el ezt a sportot.

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotók: 1. Papp Attila, a többi Koppányi


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-11-03 11:04:53

további cikkek a témában