Vannak nehézségeink, de győzni megyünk Békéscsabára

2018-10-18 11:12:16

Hektikus csapat otthonában igyekeznek ismét nyerni a DEAC női futsalosai vasárnap. Békéscsabán nehéz dolgunk lesz, ám, bár a sérülések miatt nem tudtak úgy haladni a heti munkával a csajok, mint optimális lett volna, azért a 3 pontért mennek Üveges Kata vezetésével. 

1. Vasárnap Békéscsabán fontos meccsünk lesz. Nem tudni mire lesznek jók a hazaiak, hiszen a Rubeolától simán kikaptak a bajnokságban, majd nemrég a kupából idegenben verték ki a Nyírséget, akitől mi ugye kikaptunk a nyitó körben. Mire számítasz tőlük?

2. Mire számítsz a mieinktől?

3. Lesz-e a keretben változás esetleg?

ÜVEGES KATA:
- Nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni a hétvégi kupafordulóból, illetve a holland tornán nyújtott teljesítményeinkből, de a játékosok képességeit ismerve győzelemre számítok.

- Habár győzelmet arattunk a Miskolc ellen, mégis számtalan olyan hibát követtunk el a védekezésben, aminek előbb-utóbb súlyos következményei lehetnek, ha nem figyelünk rájuk oda. Éppen ezért az egész hetes munka ezekre épül (védekezés, letámadás, labdakihozatal). Szeretném, ha sokkal szebb és pontosabb futsalt játszana a csapat!

- Sajnos most elég sok a sérültünk, meghatározó játékosok nem tudnak részt venni az edzéseken, ezért így nagyon nehéz bármit is előrébb lépnünk taktikailag! De úgy gondolom, elég kell hogy legyen a rutin a hétvégi fordulóhoz!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2018-10-18 11:12:16

további cikkek a témában