A vezetést megszerezte, sőt, tovább növelhette volna előnyét a DEAC, amely ráadásul jól játszott a meccs első negyedében. Ám a korábban a Győrt és a Fradit is kiverő Rubeola egyre magabiztosabbá vált, és fordított a szünetig. A folytatásban számtalan esély kínálkozott a vezetés visszavételére, ám kihagytunk mindent, a hajrában pedig, kitámadásunk után megadta a kegyelemdöfést a csömöri gárda.
Magyar Kupa final four, elődöntő
2018. márc. 3. Nyíregyháza, Continental Aréna
DEAC - Rubeola FC Csömör 1-4 (1-2)
STATISZTIKA: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/0/16833/5/1336247.html
ELEK GERGŐ:
- Az egész mérkőzésen vagy jobban futsaloztunk, vagy egyenrangú ellenfelek voltunk. Rúgtunk 3-4 kapufát, kihagytunk 2-3 üres kaput, így nem lehet nyerni.
Érdekes volt látni, ahogy a napsárga mezes DEAC és a neonsárga dresszes Rubeola elkezdte a nap második elődöntőjét - igaz, a mieink legalább fekete nadrágban voltak láthatók a pályán.
GÓL
A 4. percben megszereztük a vezetést (nem érdemtelenül, 1-0). Szentes- Bíró Tamás egy bal oldali kevergetés után remek találatot jegyzett. Utána is aktívak maradtunk, erőszakos labdaszerzések és indulások jellemezték ekkor a játékunkat, míg a Csömör nem nagyon tudott helyzeteket kialakítani... Igaz, egy esetben nálunk Faragó Ádám védett nagyot. Ám ezen kívül úgy tűnt, hogy az történik nagyjából a pályán, amit a mieink akarnak.
Egy szöglet után Kondás lőtt laposan, de védett a kapus. Sőt, az ismétléskor (újabb szöglet) Szentes-Bíró kapásból lőtt, de blokkolták. Ám jöttek a helyzeteink, s reméltük, előbb-utóbb az egyik ismét beakad!
Egyelőre hátul is jól szűrtünk, a félidő derekáig kevés lehetősége volt a "kanáriknak".
Varga labdaszerzése után villámgyors akcióval indultunk, ám Esztergomi kicsit hosszan vette át a labdát. Az ellentámadásból aztán másodperceken belül zúgott egy lövés a kapunkra, de keresztben elsuhant a labda. Lüktető játék volt.
GÓL
Aztán Jávor edző meglépte azt, ami mintha megfogott volna kicsit minket: a Rubi hamar áttért 5 a 4 elleni játékra (már a félidő felénél), és nagyon ügyesen tették-vették a labdát, majd Jenei Ottó góljával egyenlítettek is - ami szép az szép, ismerjük el. (1-1, 9. perc). További rossz hír volt, hogy már 5 faultnál jártunk nem sokkal ezután, vagyis innentől minden szabálytalanságunk után 10 méterest rúghatott a rivális.
Forró pillanatokat éltünk át nemsoká, amikor a Rubeola letámadásának hatására hazaadtuk a labdát akkor, amikor már nem lehetett volna, így a hatos vonaláról jöhettek szabadrúgással - de legalább sorfalat állíthattunk, ellentétben egy esetleges 10 méteressel... A rúgás elvégzése előtt edzőjük időt is kért. Szerencsére a lehetőség lehetőség maradt csupán... Mindenesetre az addigi kisebb DEAC fölény már a múlté volt, a Csömör is egyre veszélyesebben futsalozott.
Később Faragónak kellett nagyot védenie lábbal egy átlövés nyomán, majd üres kapura lőhettünk messziről, ám kapufát rúgtunk.
GÓL
Sajnálhattuk, hogy nem ment be, mert hamarosan 10 métereshez jutott a Csömör. Jenei pedig belőtte (1-2). 3 perccel a félidő előtt. Mennyire nem mindegy, hogy 2-1 ide vagy 1-2 oda...
A DEAC a meccs első 10 percében veszélyesebb volt, de csak egyszer talált be, onnantól azonban feljött a Rubeola, és bár mi is lőhettünk volna gólokat, az eredményjelzőn 1-2 állt... na, de még messze a vége...
2. FÉLIDŐ
A második félidő kezdeti gyömöszkölése után az első lehetőség a Rubeola előtt adódott, egy távoli lövést hatástalanítottunk...
Ezt követően - nagy közhellyel élve - mezőnyjáték folyt... Jó darabig. Ami inkább gond, hogy nem voltunk igazán veszélyesek a csömöri kapura ekkortájt. Igaz, ők sem nagyon, de ők vezettek.
Persze fejjel nem lehet menni a falnak, ám inkább hátul jeleskedtünk ebben az időszakban (egy jó Buka-mentés vagy jó becsúszó szerelés mástól). Kissé csapkodó volt a játék ekkoriban. Sajnos a kevés lehetőségünk során is az utolsó passzok pontatlanok voltak. A Csömör meg bevetett mindent, hiszen nyerésre állt csapatuk.
Jól zárt össze többször is a csömöri védelem megugró játékosaink körül, így nyomtunk, de a meccs eleji gólunk volt az egyetlen még mindig (a második félidő 8. percében).
Aztán egy remek összjáték végén is csak lehetőségig jutottunk, ezért meg sajnos nem adnak gólt... Pedig már érett a DEAC találata.
NYOMTUNK MINT A GÉP - "csak" a gól hiányzott
Szöglet után Szentes-Bíró próbálta megtréfálni a csömörieket, de nem járt sikerrel, majd egy ütemes támadás végén talán elhamarkodottan lőttünk. Pillanatokkal később Varga Dani tüzelt a bal oldalról, ám védett a kapus (nagyot), akárcsak Szentes-Bíró újabb löketénél... Nem akart bemenni a labda a csömöri kapuba.
Aztán az újabb lehetőség Kondás lábában volt, de rálépett a játékszerre, így ez sem vezetett eredményre. Eközben nem véletlenül nem írtunk csömöri helyzeteket, mivel nem igazán voltak...
Körbelövöldöztük a kapu előterét, aztán egy nagy lehetőség adódott: szabadrúgás a kilencesen belülről! A születésnapos Bun Roland futott neki, lepasszolta, de nem lett belőle semmi. Fogyott az idő: bő 10 perc volt még hátra.
Ezután Szentes-Bíró szabadrúgásból a kapust találta el, aki - bár nem tűnt vészesnek a lövés - vagy rosszul ért földet a repkedése után, vagy más történt, mindenesetre kisebb ápolást kért. Jobban örültünk volna egy tök egészséges Rubeola kapusnak, aki gólt kap éppen...
Pillanatokkal később két csömöri futott össze a saját gólvonalukon - fájt a feje mindenkinek; főleg nekünk, amiért hátrányban voltunk, a játék meg szét volt tördelve. Aztán még jobban fájt nekünk a meccs: Varga Dani ziccerben lőtte el a hosszú kapufa mellett a labdát. Tyű, de nagyon kellett volna, hogy ez becsapódjon a hálóba!
ERET VÁGNI ÉR
Aztán majdnem kardunkba dőlhettünk, miután a csömöri Tősér kicsit lecsúszott lövése megpattanva a már elvetődő Faragót majdnem becsapta, de szerencsére mellé ment. Az ezt követő szögletből ismételt Tősér, ez sem volt veszélytelenebb, de Faragó ekkor már védett. Mindez a 14. percben történt - a második félidőben.
Majd folytatódtak helyzeteink: Kasuba lódult meg ígéretesen, jó labdaszerzése után, de végül a sok lúd esete fordult elő... Varga életerős lövését a kapus védte ezután, majd Tóth Attiláét blokkolták. Közben hátul is volt dolgunk, hiszen Faragó lábbal megnyúlva pöckölt el egy veszélyes beadást.
Na végre! 5 perccel a vége előtt kigyűlt a Rubeola 5. faultja, reméltük, beszedik a 6-ikat is: akkor rúghatnánk 10 méterest mi is!
AHOGY AZT MÓRICKA ELKÉPZELI
GÓL
Ilyen nincs... Gyönyörű támadás végén Tóth bepassza már majdnem gólpasszá nemesült, de lefülelték... Ellentámadást vezetett a Rubeola (ja, már 5 a 4-ben támadtunk előtte, tehát hátul vészkapusunk volt), ívelés, hátrafutunk, de a mi játékosunk fejéről (talán) a csömöriére csúszott a labda, onnan meg be az üres kapuba (háttal, félig sem látva, maximum érezve, hol a háló...). 1-3 nekik, mi meg foghattuk a fejünket.
GÓL
Aztán ha egy üzlet beindul (nekik). Maruzsi a 4-iket is berúgja a kitámadó DEAC elleni kontrából (1-4), kapus nélkül voltunk ismét, a védőnk próbált hárítani lábbal, nem sikerült.
Még Szentes-Bíró egy jó kis támadás végén rúgott mellé - másfél perccel a vége előtt. Majd Buka Bence vészkapusként még az ellenfél térfelén blokkolt.
Aztán 30 másodperccel a vége előtt, 1-4-nél még időt kért a Csömör: őrületes taktikai utasítások hangozhattak el ekkor... Maximum arra hívhatta fel vezetőedzőjük a játékosok figyelmét, hogy most már ne sérüljön le senki, hiszen nekik még vasárnap jelenésük lesz a Magyar Kupa idei döntőjében, ahol a délután a Berettyóújfalut 3-2-re legyőző Haladás lesz az ellenfelük.
Hajdú-Bihar megye két együttessel képviseltette magát a 2017/18-as Magyar Kupa négyes döntőjében, de sajnos egyikük sem jutott be a végső aranycsatába. Ezzel együtt is jelzésértékű, hogy megyénkben két remek futsalcsapat is működik.
Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: MLSZ