Megyei rangadó és válogatott meghívók

Frissítés: 2019-11-29 18:35:55

A Debreceni Egyetem női futsalosai a Hajdúböszörményt fogadják vasárnap 19 órától a DESOK-ban. A címvédő böszörményiek ugyan az utolsó helyen állnak a táblázaton, ám az utóbbi hetekben pontot raboltak az Astrától és a TFSE-től, ami intő jel lehet. Tóth Renáta szerint a helyzetkihasználáson sok fog múlni a "szomszédvárak" ütközetén.

Bizakodva várhatjuk a megyei rangadót, mivel szeptemberben 6-1-re diadalmaskodtunk a HTE csarnokában. A meccsen Üveges Katalin háromszor köszönt be, Krascsenics Csilla duplázott, valamint Mariia Vaskovets is bevette a böszörményi "ketrecet". Ellenlábasunk jelenleg sereghajtó, ám az előző három találkozóján "megvillantotta az oroszlánkörmeit", többek között a TFSE és az Astra ellen is döntetlenre volt képes.

"A böszörményiek egyre inkább kezdenek összeérni, így hajtós mérkőzésre készülök. Ellenfelünk eredményei is bizonyítják, hogy ebben a bajnokságban senki ellen nem lehet biztosra menni. Abban is biztos vagyok, hogy a szeptemberi összecsapáshoz képest vasárnap jóval kiegyenlítettebb küzdelmet láthatnak a nézők. Hajdúböszörményben felszabadultan játszottunk, mindenki kivette a részét a diadalból, hasonló mentalitásra lesz újra szükségünk. Az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy nem kellett sokat utaznunk. A védekezésen nagy hangsúly lesz, emellett a helyzeteinkkel is jól kell sáfárkodnunk" - nyilatkozta Tóth Renáta, aki korábban őrizte a hajdúböszörményi alakulat kapuját. "Mióta távoztam, jelentősen átalakult a keret, így annyira nem lesz pikáns számomra a hétvégi bajnoki. Persze szeretnék bizonyítani, hogy jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a DEAC ajánlatát" - mutatott rá a hálóőrünk.

A DEAC a legutóbbi fordulóban az Astra otthonában 6-2-es vereségbe futott bele, emiatt át kellett adnia az első helyét.

"Szerintem nem reális a különbség. A góljaink mellett több ígéretes lehetőséget is kidolgoztunk, ám ezeket nem tudtuk értékesíteni. A védekezésbe is becsúsztak hibák. Egy új szisztémával próbálkoztunk, ami a jövőben hatásos fegyver lehet. Hiába kaptunk ki, senki sem mutogatott a másikra, ami bizonyítja, hogy igazi csapatot alkotunk" - vélekedett Tóth Renáta.

Női válogatottunk decemberben ismét felkészülési mérkőzéseket játszik. Örömteli hír, hogy a szövetségi kapitány újra számít Krascsenics Csillára, Horváth Viktóriára, Tóth Nórára és Üveges Katalinra.

Női futsal NB I. 10. forduló
DEAC-Hajdúböszörményi TE
2019. 12. 01. 19:00, DESOK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-11-29 18:24:00

további cikkek a témában
Responsive image
10 forduló óta nyernek a DEAC-os lányok

Biró Ádám * 2019-01-21 07:39:52

Responsive image
NB1-ben maradtunk!!!

Biró Ádám * 2018-05-14 23:05:48