Újabb rangadó következik

Frissítés: 2019-09-27 11:20:21

A Debreceni Egyetem női futsalosai zsinórban negyedik győzelmüket arathatják az élvonalban, ehhez a TFSE-Szertarsport.hu csapatát kellene felülmúlni. A DEAC-drukkereknek érdemes lesz kilátogatniuk a DESOK-ba, hiszen két éremesélyes alakulat méri össze az erejét. Kósa Viktória abban reménykedik, hogy tudják folytatni a menetelésüket a bajnokságban.

Női futsalcsapatunk eddig hiba nélkül vette az akadályokat az élvonalban. Üveges Katalinék sorrendben a Tolna-Mözs, az Astra és a Hajdúböszörmény egyleteit fektették két vállra. A lányok a hétvégén újabb keménynek ígérkező meccsen bizonyíthatnak, ezúttal a TFSE-Szertarsport.hu teszi a tiszteletét a DESOK-ban, a találkozó szombaton 19 órakor kezdődik. Fontos hír a szurkolóinknak, hogy ingyen nézhetik meg az ütközetet. A fővárosiak szereplését sem lehet kritizálni, mivel eddig nem kaptak ki, egy döntetlen mellett kétszer diadalmaskodtak. Érdekesség, hogy a TFSE 12-szer vette be az ellenlábasok kapuját, ebből nyolcat Pádár Anita vállalt magára. Kósa Viktória szerint Pádár kikapcsolása kulcskérdés lesz.

„Nehéz lesz Anita semlegesítése, de nem lehetetlen feladat. Többször játszottam már ellene, így tisztában vagyok vele, hogy jól tartja a labdát, és váratlan lövéseivel meglepetést tud okozni. Hétvégi ellenfelünk a nyáron megerősödött, a keretben sok olyan játékos szerepel, aki az előző idényben bajnoki címet szerzett a Hajdúböszörménnyel. Szoros, kiegyenlített mérkőzésre számítok. Sajnos nálunk többen is sérüléssel bajlódnak, ennek ellenére bízunk a jó eredményben" - nyilatkozta kapusunk, aki hozzátette, akár ő véd, akár Tóth Renáta, unatkozni biztosan nem fognak.

Tóth Nóra szintén optimistán várja a következő erőpróbát.

„A bajnokesélyesnek tartott TFSE együttesét látjuk vendégül, ám szeretnénk itthon tartani a három pontot, és mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében. Elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Nyilván fontos lesz, hogy mennyire tudjuk Pádár Anitát kivenni a játékból. Ő egy gólerős játékos, viszont nekünk kiváló kapusaink vannak, akik mindig a maximumon teljesítenek" - fogalmazott Nóri.

A DEAC az előző fordulóban a címvédő Hajdúböszörmény otthonát vette be, együttesünk 6-1-re diadalmaskodott. Három fordulót követően csupán Krascsenics Csilláék büszkélkedhetnek hibátlan mutatóval, ami egyébként is megsüvegelendő produkció, de ha hozzátesszük, hogy újoncként vágtunk neki a bajnokságnak, még nagyobb gratulációt érdemelnek a hölgyek.

„Az eddigi teljesítményünk mindenképpen pozitív, bízom benne, hogy a lendületünk még sokáig kitart. A Böszörménnyel a nyáron többször is megmérkőztünk, az edzőmeccsek jól sikerültek, így hasonló forgatókönyvben reménykedtünk. Érzem a csapaton a folyamatos fejlődést. Az előző idényben többször is olyan hibákat követtünk el, amelyek idén már nem jellemzik a gárdát" - mutatott rá Kósa Viki.

Tóth Nóra elmondta, jó úton járnak, de lát még lehetőséget a fejlődésre.

„Augusztusban kezdtük meg a tréningeket, edzőtáborban voltunk, és több felkészülési meccset is játszottunk, ennek a tudatos munkának látszik az eredménye. Üveg (Üveges Katalin - a szerk.) minden találkozóra remekül felkészít bennünket. Meggyőződésem, hogy sokat tanulhatunk tőle a jövőben is" - hangsúlyozta Tóth.

Női Futsal NB I. – 4. forduló
DEAC-TFSE-Szertarsport.hu
2019. 09. 28. (szombat) 19:00, DESOK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-09-27 11:14:00

további cikkek a témában