Kupára hangolva: Tóth Reni szerint odaérhetünk a döntőbe

Frissítés: 2019-02-22 15:38:29

A DEAC kapusa, Tóth Renáta nagyon vágyott már kupadöntőben játszani, ami most teljesülni fog, így természetesen mindent megtesz ő, és a csapat is, hogy ha már idáig eljutottunk, akár a következő lépést is megtegyük. Egy kard ki kard mérkőzés is kisülhet a szombaton 10.30-kor, tehát nagyon korán kezdődő elődöntőből.

1. Nagy feladat, egyben nagy lehetőség is a DEAC előtt, hiszen NB2-es gárdaként akár a kupadöntő sem elképzelhetetlen - bár a Tolna papíron esélyesebb, de nem verhetetlen. Te hogy érzed, inkább nehéz meccs áll előttetek a Magyar Kupa elődöntőjében, szombaton, vagy inkább egy nagy esély arra, hogy letegyétek a névjegyeteket a legjobbak között is?

TÓTH RENI:
- Általában szerencsés embernek mondhatom magam és ennek a szerencsés alkatomnak a múlt héten a csapattársaim is örülhettek, hiszen sikerült a sorsoláson a Tolnát húznom, akik talán jelenleg a legelérhetőbb csapat számunkra. Mindenképp egy nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok.

2. Mit gondolsz, egy kevés gólos meccsen vagy épp egy nyílt sisakoson lehet több sanszunk a Tolna ellen?

TÓTH RENI:
- Szerintem ez nem az a meccs lesz ahol próbálgatni fogjuk a szárnyainkat, hanem a tudásunk legjavát kell előhozni. Így nem hiszem, hogy egy puhatolózós mérkőzés lesz. Nyilván, az, hogy milyen szoros, hány gólos meccs lesz, a védekezésen és rajtunk a kapusokon is nagyban fog múlni, de amit én tudok azt meg fogom tenni.

3. Mondj valamit arról, hogy várod ezt a kupafinálét, s mit vársz a mieinktől, az egész csapattól?

TÓTH RENI:
- Már nagyon izgulok, nagyon várom! Régi vágyam volt bekerülni a kupafináléban, ég bennem a bizonyítási vágy mind a csapattársaim felé, mind az ellenfelek felé, hogy ők is lássák igenis itt a helyünk. Úgy gondolom, jelenleg egy erős keretünk van, ha fejben mindenki összeszedett lesz, bízhatunk a döntőbe jutásban.

HAJRÁ, CSAJOK, SZOMBATON!!!

Duma, fotó: Koppányi Szabolcs
Plakátkép: Derencsényi István


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző:
közzétéve: 2019-02-22 15:34:59

további cikkek a témában