Győzelemmel folytatta szereplését a DEAC Salming OB I-es csapata: az IBK Cartoon Heroes otthonában megszerzett bajnoki pontoknak köszönhetően visszavette a vezetést a tabellán az egyetemista csapata. A sikerrel az is biztossá vált, hogy a DEAC 2020-ban is ott lesz a rájátszásban!
Egy hónap kihagyást követően várt újra bajnoki fellépés Varga Tibor csapatára: a debreceni legénységre máris komoly feladat várt, hiszen az éllovas IBK Cartoon Heroes volt az ellenfél. A tét a bajnoki pontokon kívül az alapszakasz első helyes is volt: amelyik csapat nyer, az lépéselőnybe kerülhet a másikkal szemben.
A mérkőzés tétje láthatóan mindkét oldalt megmozgatta: bőven idő előtt helyszínen gyülekeztek a csapatok és a kilátogató nézők is. A CH-nál a keret mélysége miatt voltak kimaradók is, a mieinknél végül 15 név került a jegyzőkönyvbe: sajnos a meccs reggelére Füzesi Csaba is belázasodott. Így a mieinkél adta magát a két soros játék – dr. Héjja Gáborral a kapuban – cserékkel, míg a hazai oldalon a három soros szereplésre is lehetőség nyílt.
Az első perctől fogva jó tempót diktált a hazai csapat, az első védést is Héjja Gabinak kellett bemutatnia. A negyedik percben viszont nem volt ellenszer: Pupek Márkó keresztjét Pupek Zsolt értékesítette (1:0). Lassan megérkezett a meccsbe a DEAC is: Hoffmann Tamás harcolt ki büntetőt. A labda mögé Varga Gergő állt, ám a rávezetést hárítani tudta Dragolovics Mátyás. A folytatásban is élénk mérkőzést láthatott a közönség: adódtak lehetőségek mindkét oldalon, ám gólra a nyolcadik percig kellett várni. Lippai Péter harcolt ki szabadütést jó helyen, a rögzített szituációt pedig a Fábián-testvérek értékesítették: Dani passzából Donát egalizált (1:1). Nem jöttek zavarba a mesehősök, akik megint kapcsoltak egy fokozattal feljebb: előbb Kovács Gergely zárt le egy kontrát, majd megint egy keresztpasszt követően Baán Krisztián volt eredményes (3:1). Ezeket a perceket a CH dominálni tudta, viszont a játékrész utolsó perceire megint átvettük a kezdeményezést. Az első emberelőnyt mi kaptuk – Végh Ádámot próbálták beleépíteni az érdi palánkba – és éltünk is a lehetőséggel: Varga Gergő kapu alatti labdáját Hoffmann Tamás értékesítette (3:2). A lendület megmaradt és a jutalma sem maradt el: Nyisztor Szabolcs volt szokásához híven agilis: Szabika szerzett labdát majd pontos passzát Praznovszky Pál értékesítette (3:3). A CH megint igyekezett magához ragadni a kezdeményezést és fél perccel a vége előtt jogos büntetőt kaptak a hazaiak. A labda mögé Pupek Márkó állt oda, de dr. Héjja Gábor hárította a rávezetést. Már mindenki elkönyvelte a szünet előtti döntetlent, mégis jött a slusszpoén: négy másodperccel a duda előtt Varga Gergő végzett el szabadütést, Nyisztor Szabolcshoz került a labda, aki csak levegőbe tudott a túloldalra játszani. Ott viszont érkezett Lippai Péter, aki nagyon látványos és ami még fontosabb, lélektanilag is fontos gólt akasztott a hosszú felsőbe (3:4). A húzást követően is volt még egy gyors Varga Gergő kísérlet, de a labda nem jutott át a gólvonalon.
Az első harmadban nem játszottunk szépen, mégis kibrusztoltuk magunknak a vezetést. A folytatásra ez nagyon jó alapot is adott. Volt is tempó mindkét oldalon, élvezetes küzdelmet láthattak a nézők. A CH igyekezett egalizálni: egy kapuvassal már közel jártak hozzá a hazaiak, majd Baán Krisztián révén ismét egyenlő volt az állás (4:4). Nem ijedtek meg az egyetemisták és a következő lehetőséget gólra is váltottuk: Nyisztor Szabolcs szerzett labdát, majd a kapust is kicselezve ismét nálunk volt az előny (4:5). Ismét volt lehetőségünk emberelőnyben is támadni: a felállás megvolt, a labda járt is a debreceni ütőkön, de gólt nem sikerült szerezni. A mérkőzést sajnos Lippai Péter nem tudta folytatni, így egy stabil védővel kevesebb állt rendelkezésre a mérkőzés második felében. A párharc fele is eltelt már, amikor Nyisztor Szabolcs volt ismét aktív: ezúttal csak szabálytalanul tudták megállítani 10-esünket, jöhetett a rávezetés. A labda mögé ismét Varga Gergő állt oda, aki nagyon higgadtan értékesítette a lehetőséget (4:6). A hazaiak igyekeztek továbbra is nyomást gyakorolni és Praznovszky Pál kiállítása okán emberelőnyben is támadhattak. A létszámfölényt viszont hatástalanította a mieink védelme, sőt, igazán termékenyek is voltunk. Varga Gergő szerzett labdát majd fűzte át magát a hazaiak védelmén, ziccerben kilépve csak szabálytalanul tudták megállítani: jöhetett a harmadik büntető, amelyhez ismét csapatkapitányunk állt oda. Geri ez úttal is higgadt maradt, pontos befejezése már háromgólos előnyt ért (4:7). A húzást követően is a DEAC-nál maradt a labda és egy távoli kiugratást Nyisztor Szabolcs ismét gólra váltott: emberhátrányban szereztünk két gólt! A hazaiak kapust is cseréltek, ám ez sem állította meg a DEAC-hengert: már egyenlő létszámnál Hoffmann Tamás volt eredményes (4:9). Szünet előtt ismét emberelőnybe is kerültünk, ám emberhátrányos gólt a CH is tudott szerezni: Pupek Zsolt volt eredményes (5:9). Kár volt ezért a gólért, mert így ismét felcsillantottuk a reményt a hazaiak számára.
Nem lőttünk nagyon mellé azzal, hogy még nagyobb nyomást és letámadást fogunk látni a hazaiaktól az utolsó húsz percre. Az áthúzódó emberelőnnyel majdnem élni tudtunk: Hoffmann Tamás lövése a kapuvasról pörgött a palánkon túlra. Egyenlő létszámnál aztán be is igazolódott várakozásunk: a CH igyekezett minél több lövést zúdítani a DEAC kapujára és Héjja Gabinak volt is teendője a gólvonalon. A 46. percben érett góllá a hazai mezőnyfölény: Zsámboki Zalán volt eredményes. Gyorsan jött rá a válasz: Fábián Donát harcolt meg egy labdáért a sarokban és passzát Végh Ádám értékesítette (6:10). A meccs legszebb gólját talán Kovács Gergely szerezte, amivel ismét zárkóztak a hazaiak, ám erre is érkezett DEAC-válasz: Praznovszky Pál duplázott. Maradt a lendület: dr. Héjja Gábor jól indította a támadókat, Végh Ádám játszott Fábián Donáthoz, aki eredményes volt (7:12). Kicsivel több, mint nyolc perc volt hátra, öt volt közte, időt kértek a hazaiak. Mindenki igyekezett jó megmozdulásokkal hozzátenni a sikerhez: Fábián Dániel blokkolt egy nagyot szinte üres kapus helyzetnél, dr. Héjja Gábor is bemutatott több nagy védést és persze a támadók is adtak munkát a hazai védelemnek. Öt és fél perccel a vége előtt ismét zárkózott a CH: Drab Tamás járt túl a DEAC védelem eszén (8:12). A mieink továbbra is higgadtak maradtak, pedig néhány hazai játékos igyekezett volna felpiszkálni egy-két DEAC játékost. Szerencsére a fókuszunk nem veszett el, jól pörgött az óra is. Másfél perccel a vége előtt Végh Ádám ült ki a büntetőpadra, és a hazaiak kapust is lehozva értékesítették az emberelőnyt László Árpád révén (9:12). Ugyanakkor már csak egy perc volt hátra: az óra továbbra is „nekünk” ketyegett, ráadásul Hoffmann Tamás is betalált – igaz a gólt végül anulálták a játékvezetők. A lényegen ez sem változtatott: fontos győzelmet húztunk be.
Örömteli, hogy mindenki igyekezett szívvel-lélekkel küzdeni a másikért is a pályán: ha volt is hiba, mindig igyekeztünk javítani is azt. Sok jó egyéni teljesítmény volt szükséges ahhoz, hogy ezt a győzelmet megszerezzük. Az már csak hab a tortán, hogy ezzel matematikailag is biztosítottuk a részvételünket a rájátszásban. Fontos, hogy a lendület megmaradjon: öt mérkőzés vár még ránk az alapszakaszban és a folytatásra se kell sokat várni. Február 22-én következik a keleti rangadó, a Kazincbarcikai Ördögök vizitálnak Debrecenben!
Salming Férfi OB I, 13. forduló:
IBK Cartoon Hereoes – Debreceni EAC 9:12 (3:4, 2:5, 4:3)
Érd, Batthyány Sportiskola, 60 néző
Vezette: Berki Gábor, Tóth Krisztián
DEAC pontszerzői: Nyisztor Szabolcs (2+2), Fábián Donát (2+2), Varga Gergő (2+2), Hoffmann Tamás (2+0), Praznovszky Pál (2+0), Végh Ádám (1+1), Lippai Péter (1+0), Lánczi András (0+1), Fábián Dániel (0+1)
L.A.