Gál Kristóf: „Úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem”

Frissítés: 2019-02-19 20:30:16

A 2020-as esztendő a székesfehérvári egyetemi világbajnokságról szól majd. Az elmúlt hétvége is ennek szellemében telt, ugyanis Dabason rendeztek edzőtábort a válogatott tagjainak.

A Debreceni Egyetem amerikaifoci csapatát öten képviselték az eseményen. Boruzs Kevin, Gál Kristóf, Kis Benedek, Németi Soma és Szabó Bálint is jelen volt a kétnapos edzőtáborban. Gál Kristófnak kalandosra sikeredett a hétvégéje, de pozitívan könyvelhette a dabasi összetartást.

A DEAC Gladiators linebackere bő másfél éve amerikaifocizik. Pályafutása kezdetén még futóként próbált szerencsét, de a 2017-es tatabányai U17-es kupanapon kiderült, hogy a védelemben sokkal kiemelkedőbb teljesítményt nyújthat. Később ebben a korosztályban bajnok is lehetett. A nagy áttörést a 2018-as felnőtt szezon jelentette számára, amikor is a sok sérülés miatt előrébb került a rangsorban. Egy kicsit idegesen kezdett, de utána a nálánál sokkal tapasztaltabb játékosokkal is felvette a harcot. Tavaly ősszel U19-es ezüstérmes lehetett és jelenleg is küzd azért, hogy az egyetemi válogatott tagja lehessen.

Makranczi László: Az elmúlt hétvégén részt vettetek az egyetemi válogatott edzőtáborában. Milyennek érezted?
Gál Kristóf: Nagyon jó volt! Élveztem, hogy a szövetség eléggé profi módon állt a dologhoz! Jók voltak a körülmények!

M.L.: Hogyan állt össze az edzőtábor programja?
G.K.: Nagyon feszes volt! Szinte állandóan edzettünk, két nap alatt négyszer két és fél órát, és természetesen emellett videóelemzések is voltak! A pihenésre sok idő nem jutott.

M.L.: Milyennek érezted a saját teljesítményedet az edzőtábor alatt?
G.K.: A saját teljesítményemmel az első napon nem voltam megelégedve, egy kicsit fáradtnak éreztem magam, illetve a playbookot sem sikerült teljesen megértenem. Szerencsére sokat segített az edzőm és a csapattársaim, így este átfutottam a playeket jobban és sikerült összerakni a rendszert. Rájöttem, hogy nem nehéz, csak kicsit szokatlan. Ezért a második napon a teljesítményemmel meg voltam elégedve, sikerült több szerelést, jó coverage-et felmutatni a fáradtság és kisebb sérüléseim mellett is.

M.L.: A védelem tagjaként vettél részt az edzőtáborban. Milyen volt, amikor esetleg a másik oldalon a saját csapattársaidat kell levédekezned?
G.K.: Mindig néztem, hogy ki játszik az offense-ben, és ha láttam csapattársat, akkor általában mosolyogtunk egymásra, de utána teljesen a playre figyeltem, és mintha az ellenfél lenne ott, úgy játszottam ellenük is. A play végén volt, hogy megdicsértem őket, ha valamit jól csináltak, de ez a közvetlenség mindenkire igaz. Felfogtuk, hogy a válogatottban egy csapat leszünk, ezért mindenki dicséri a másikat még akkor is, ha a másik csapatrészben van.

 

M.L.: Mit jelent számodra az, hogy az egyetemi válogatot tagjaival együtt edzhetsz?
G.K.: Nagyon király érzés! A tábor elején még nem ismertem sokakat, főleg a linebackereket. Ezért egy kicsit nehéz volt beilleszkedni. Ennek ellenére a tábor végére egészen jól összebarátkoztunk. Emellett élveztem, hogy olyan játékosokkal edzhettem, akikkel majd versenyezhetek a bejutásért. Sok játékpercet is kaptam, ami segítette az előrelépésemet. Úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem a két nap alatt, és ehhez a többiek is hozzájárultak azzal, hogy minden playben nagy kihívásokat állítottak elém.

Fotók: Szolnoki Annamária


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Makranczi László
közzétéve: 2019-02-19 18:48:43

további cikkek a témában
Responsive image
Farkasokkal táncolni az első győzelemért

Makranczi László * 2019-04-12 07:08:30

Responsive image
Jótékonysági akciót szerveznek a gladiátorok

Makranczi László * 2019-05-14 13:52:53