KATEGÓRIÁK
Női futsalválogatottunk a napokban két felkészülési mérkőzést vívott a szerbekkel. A szegedi meccset 3-0-ra nyerték meg a mieink, majd a "visszavágó" 5-4-es magyar diadallal végződött. A nemzeti együttesünkben Tóth Nóra, Üveges Katalin, Krascsenics Csilla és Horváth Viktória személyében négy DEAC-játékos is lehetőséget kapott.
Életének 83. évében távozott közülünk a DEAC egykori elnöke, Csende Sándor. Az MLSZ és az UEFA által is elismert szakember élete jelentős részét Hajdú-Bihar megye labdarúgásának szentelte.

A DEAC-cal foglalkozó egy órás sportmagazin hatodik adásával jelentkezik kedden 14 órától az FM90 Campus Rádió. Kosárlabda, labdarúgás, amerikai futball, floorball és röpi is szerepel a heti kínálatban. A Tempóban az FM-en és online is hallgatható.

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Diósgyőr otthonában folytatták a szereplésüket a bajnokságban. Kuszkó Zsolt csapata 3:0-ra múlta felül a diósgyőrieket, így a lányok visszatértek a győztes útra. Együttesünk következő ellenfele a Hercules SE lesz.
2018 után újfent Debrecenben, ezúttal a Gyulai István Atlétikai Stadionban rendezték meg a Junior Bowlt. A DEAC Gladiators ugyan keményen megküzdött azért, hogy az első vidéki bajnok legyen, de végül a Budapest Wolves hétpontos győzelmet aratott.

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói visszavágtak a Fehérvárnak. Fodor Antal legénysége 3:0-s diadallal lepte meg a DEAC-drukkereket. Együttesünk a következő héten két tétmérkőzést is játszik.
Magabiztos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A-csoportos kosárlabda bajnokság 8. fordulójában. Kovács Adrián együttese a gyengébb kezdés után végig kézben tartotta a mérkőzést, s végül 16 ponttal bizonyult jobbnak a Kecskemétnél.

A Debreceni Egyetem futballistái városi rangadót vívtak vasárnap délután a DVSC második csapata ellen. A Nagyerdei Stadionban megrendezett találkozó első félidejében a hazaiak két gólt is szereztek, de szerencsére a szünet után fordítani tudtunk. Sidibe Ibrahima a 92. percben szerezte meg a győztes találatunkat.
Szombaton ismét feladat várta a Debreceni Egyetem floorballosaira: a listavezető cívisvárosiak a tabellán nyolcadik helyet elfoglaló Origo Mohicans otthonába látogattak.

- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196